Mickey webnaplója

A Beszterce ostromát olvasom. Egyszer már belekezdtem a bolond Pongrácz Istvánról szóló história elolvasásába. Ám abbahagytam, mert úgy véltem, semmi közöm egy kótyagos nemes valakinek a sztorijához. Isten tudja. Lehet, hogy a személyes, Don Quijote-i őrültséghez nem, de Mikszáth szórakoztató mesélő stílusához közöm van. Ahogyan romantikus elemekkel tűzdeli az egyszeri történetet, mesterre vall, ahogyan anekdotázik, úgyszintén. Talán kora gondolkozóinak a hasonlatait, képeit is felhasználja. Nem volt ez olyan ritkaságba menő akkoriban.
Pl. ezt elmélkedi: „Mit tud az ember, hogy ítélkezni merjen egy koponya tartalma felett, a maga koponyájának az erejével. Valóságos szemtelenség volna. A legbölcsebb ember is húzza meg magát szerényen. Mert miből áll a nagy bölcsessége? Talán abból, hogy legfeljebb egy félrőffel tovább lát a másiknál, a közönséges eszűnél, egy félrőffel, egy olyan horizontba, amely egy billió mérföldre terjed. Az egész mély látás csak egy valamivel kisebb vakság. Hát érdemes ezért a csekélységért annyi hűhót csinálni? Szétosztályozni az embereket, hogy ezek az okosak, emezek a nem okosak, azok a bolondok, mintha a mákszemeket szétraknák: kis mákszemek, nagy mákszemek.”
Nagyon tetszik nekem ez a kép.
„Nádszál az ember, semmi több, a természet leggyengébbike; de gondolkodó nádszál” – fogalmazza meg Blaise Pascal.
Az ember porszem.
Az ember mákszem.
„Kuli babszem mákszem kisgyerek” – verseli Weöres Sándor.
A neves író, Mikszáth is pontosan fogalmaz: „Szétosztályozni az embereket, hogy ezek az okosak, emezek a nem okosak, azok a bolondok, mintha a mákszemeket szétraknák: kis mákszemek, nagy mákszemek.”
Mind azonos méltósággal születünk, akár tudunk róla, akár nem.
Mind egymástól különböző testi jegyeket hordozunk, akár tetszik, akár nem.
Mind eltérő lélekkel rendelkezünk, akár megértjük, akár nem.
Mind egymástól különböző életfeladat (küldetés) hordozói vagyunk, és ennek a beteljesítésére vagyunk teremtve, akár tudomásul vesszük, akár nem.
Mind az Isten tenyerén élünk, akár hisszük, akár nem.
Mind részesei lehetünk szeretetének, mert kínálja, akár elfogadjuk, akár elutasítjuk. 
Nem érdemes ezért tehát az agykapacitásunk eltérése okán „annyi hűhót csinálni”, csupán azért, mert kis mákszemek vagyunk vagy nagy mákszemek”.