Tegnap leírtam, hogy hogyan telt nyugger életem 2011-ben. Ma pedig azt foglalom össze, hogy egy-egy nap kereteit milyen visszatérő mozzanatok teszik ki, mert utóbb rájöttem, az egész évet ezek az elemek töltik ki. Persze borul a rend, ha vidékre kell utaznom, mert szükség van segítségre, vagy ha a Balatonon nyaralunk. Mégis – a szokott hétköznapi visszatérő események jelölik ki azt a mozgásteret, melyben életem folydogál. Igen, folydogál, mert, bár ma éppen egy sublótfélét hoztunk fel a pincéből, s hoztuk helyre, már ez a mozgás is rendesen leizzaszt. (Nem tudom, miért. Tüdő? Szív? Meszes erek???) Lehet, hogy csak elszoktam az erőfeszítésektől? Már magam se tudom.
Nos, visszatérve a hétköznapokhoz, szerkezetük kb. ilyen panelekből áll.
Éjszaka szamárságokat álmodom. Felébredek. Még alig múlt éjfél. De ha már felébredtem, kicsoszogok a legkisebb helyiségünkbe. Visszaalszom. Másodszor is felébredek egy furcsa álmomból. Még mindig korán van, de már közeledik a reggel. Ha öt után ébredek, már nincs kedvem tovább bóbiskolni. Inkább átülök a kanapéra. Hat órakor mondják a zsolozsmát, én is. 6.20-kor az olvasót, én is. Majd könnyű reggeli: öt pirula, egy tejeskávé, egy-két zsemle sajttal vagy párizsival. Ezek a hétvégi reggelek. Munkanapokon Tücsit viszem ki a megállóba hatkor, utána reggeli, majd megnézem a számítógépemen a postámat, esetleges engem érdeklő bejegyzéseket.
8.oo mise, utána – ha kell – bevásárlás.
Ettől kezdve szabad foglalkozás. Ez vagy olvasás és séta, vagy rejtvényekkel bíbelődés, blog megírása, stb.
Délben bekapom a kétféle pirulát, meg az ebédet.
Utána vagy ejtőzöm, vagy sétálok, megint számítógépen foglalatoskodom, olvasok.
16.oo. Meghallgatom a tanúságtétel c. rádióműsort. Ülök a telefon mellett, hogy kimenjek kocsival a munkálkodásból érkező feleség elé.
17.oo esti négy tabletta plusz vacsora.
Rossz szokásom szerint azt eszem, amit már illik befejezni. Ez azért hülyeség, mert nem minden használ nekem, amit már ideje elpusztítani. Azt vélem, hogy tudatosan kellene étkeznünk, és figyelni arra, hogy semmi meg ne romoljon, mégis olyasmit fogyasszunk, ami inkább szolgálja egészségünket. (Jut eszembe Vianney Szent János, aki rendkívül aszkéta életet élt, s aki megjegyezte, hogy a penészes krumplit mégsem kellett volna megennie, mert megbetegítette a gyomrát.) Itt nem tartok, de a magam módján azért elég fakír tudok lenni.
Na nem olyan fakír, aki csontsovány, hanem aki elég dagadt.
Este már nem illik rátölteni a vacsorára. A később étkezőkkel asztalhoz ülve azt próbálom, hogy egy negrót elszopogatok, vagy egy teát, kefirt megiszom.
Aztán olvasás, újabb emailek megtekintése.
10.oo-kor, ha nem jön álom a szememre, a tévé elé ülök, s megpróbálok értelmes csatornára találni. (Zene a Mezzón, interjúk engem érdeklő alakokkal, természetfilm, technológia)
11.oo felé általában csökken az érdeklődésem, akármi iránt, megyek ágyamba, s meghallgatom a napbúcsúztató zsolozsmát. Ahogy keresztvetéssel kezdem, azzal is zárom a napot.
* * *
Újabban két tűz között élünk. A felettünk lakók filc nélküli székeket tologatnak meglehetős gyakorisággal, amikor itthon vannak. Az alattunk lakók pedig gyakorta megverik fémtárggyal a központi fűtés csövét, amazok elleni tiltakozásképpen. Mi meg itt töltjük a napot a két hangicsáló társaság között, és próbálunk zajtalanul közlekedni birodalmunkban.
Ma – mint említettem – egy komódot hoztunk rendbe. Ez bizony zajjal járt minden óvatosságunk ellenére. Mondom az asszonynak: most kellene megverni a fűtéscsövet nálunk, hogy megkíméljük a szomszédot ettől a munkától. Egy kis bútortologatás, egy kis csőütögetés, és mindenki elégedett.
:)