Mickey webnaplója

Tegnap valamelyik tévéadón látom, hogy az egyik távol-keleti országban óriáskerék dobja fel a helyi turizmust. Nem is olyan ritka valami ez az élére állított hatalmas biciklikerék, melyen embereket befogadó dobozok találhatók, és melyekből egy-egy tájegység minden részlete megfigyelhető madártávlatból, mint ha a látogató egy óriás zakózsebéből tekingetne körül – a díszzsebkendő mellől.
Ez hiányzik nekünk.
Az óriáskerék.
Nem működő jubileumi óránk már volt, de az semmi, az csak egy kis vacakság, amit utóbb – tudtommal – ingyen se fogadott el senki.
Óriáskereket kellene építenünk!
Hatalmas kereket, mint amilyet Londonban szereltek föl 2000-ben.
Óriáskereket, amelyből lenézhetünk a Gellérthegyre, lenézhetünk a Várra, le a Mátyás-templomra, ahonnan bekukucskálhatunk a parlament ablakain, vagy lejtmenetben láthatjuk az alagút belsejét, felülre kerekedve pedig a Lánchíd forgalmát. Mondhatod ezek után, hogy nem vagyok én pesti, mert ezek egyszerre nem tudnak megvalósulni.
Nem is.
A kérdés ugyanis az, hogy hová kellene telepíteni ezt az óriáskereket. Ha a főváros szélére helyezem, akkor csupán távolról szemlélhetem a kb. huszonöt km hosszú metropoliszt. Ha a közepére… Hova is? Hát hol férne el egy ekkora kolosszus a főváros közepén? Hiszen az teljesen be van építve.
Lehet, hogy több óriáskerék felépítésére volna szükség. Egyet kapna Budapest, egyet Debrecen, egyet Szeged és egyet Pusztavacs.
Hogy miért?
Mert ott van az ország középpontja.
Különbuszok járnának a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről Pusztavacsra. Az ország közepén a nagyérdemű felülne az óriáskerékre, és körbenézne. Láthatna szerencsés esetben délibábot, még szerencsésebb esetben költöző madarakat karnyújtásra, és látná, hogy hogyan görbül a föld, mert ugye az Alföld közepén találná magát, ha mindjárt 100 m magasságban is. Elképzelhetné, hogy ő most a Petőfi-versben szereplő sas megszemélyesített alakja. Ő maga a börtönből szabadult sas lelke. Micsoda pazar léttöbblet. Nemcsak hogy börtönből szabadult (esetleg tényleg onnan), hanem sas (hiszen a sasok magasából tekint a tájra), de nemcsak sas, hanem annak földtől elemelkedett lelke, aki a rónák végtelenjét látja.
Nem vagyok sóvár pofa, aki a Távol-Kelettől elirigyli az óriáskerekeket, de nem lóghatunk ki a sorból mi, akiknek eleje már hadi célokra is óriáskereket használt. Hadd emlékeztessek itt Bornemissza Gergelyre, aki az egri várból minden irányba lövöldöző óriáskereket gurított a törökre, hogy az aztán eszét vesztve meneküljön.
Miért ne alkothatnánk a meglévő szélkerék-arzenál mellett egy néhány – turisztikai látványosságként üzemelő – óriáskereket?
Legalább ezekről körbenézhetnénk, ha már a Megyeri-híd magasába telepített kilátót megépülése óta senki nem látogathatja.