Ma hazahoztuk Leventét és Elvirát a Bethesdából. Száz év egészséges életévet kívántam a jó egy hónapos Levinek. A történtek ellenére most 2,9 kg, jó 60 dekával több, mint születési súlya volt. Ez arányaiban azt jelenti, hogy egy 75 kilós ember besárgul és tüdőgyulladást kap, bronchitissel is kínlódik, és rövid idő elteltével 100 kilósan távozik a kórházból.
Ugye azért ez érdekes.
Egyre intenzívebben él bennem, hogy az aranyszabály szerint kell eltöltenünk mindennapjainkat. Nincs is más dolgunk a világon. Tenni másnak, amit szeretnék, ha velem tennének.
Ez jelenti Isten Országának az építését, amihez minden más megadatik.
Ez jelenti a szent „egy ügyű”-séget, amely szerint „elég a mának a maga baja”, felesleges minden aggodalmaskodás, hogy mit tartogat a holnap.
Mit számít, hogyan próbálják manipulálni a mammon rabszolgái a megtörni nem óhajtó nemzeteket. Nem szolgálhatunk a Mammonnak és az Istennek. Márpedig a legfőbb törvény:
Szeresd uradat, Istenedet és csak neki szolgálj! Az Ő Országának építői következőleg teljesítik paralel a másikat is: Szeretik felebarátaikat, mint saját magukat.
Hogy is tehetnének mást? Krisztus barátainak tekintette az embert. Barátom barátai az én barátaim is. Nem bonyolultabb ennél a kérdés.
Könnyű nekem ilyeneket fogalmazni, miután szűk két órát szunnyadt kedves kis unokám az ölemben, vagyis inkább a mellemen. Az igazak álmát aludta. Lehetetlen, hogy ne érezte volna, itt és most biztonságban van, itt és most szeretik őt.
Létével viszontszeretett engem.
Kölcsönösen gyógyítgattuk egymást.
Ő engem egészen biztosan.