Mickey webnaplója

Két érzés foglalkoztat. Az egyik: Nemegyszer mintegy kezemben érzem Levente meleg kis kobakját, amit már oly annyiszor tartottam a tenyeremben. Tegnap utoljára, mielőtt még kosárkájában helyet foglalt a 3 hónapos kis „űrhajós”, hogy felkeressék együtt a család szombathelyi ágát. Kedden majd megint szeretném közelségét megélni.
A másik spirituális jellegű, és kétirányú. Ezekből az egyik: Utódaimra hagyni azokat az eredeti megfogalmazásaimat, írásaimat, melyek a jezsuita lapokban jelentek meg folyamatosan (esetleg másutt), a másik, hogy a felmenőim égi jó sorsáért közbenjárást kérni az olvasó személyenkénti elmondásával. Ebben a törekvésemben segítenek a vallásos műsorok. A reggeli zsolozsmát (jó volna, ha nem visszhangos helyen mondanák, mert az értés rovására megy, jó volna, ha nem énekelnék, mert az artikuláció rovására megy), a szokásos és az irgalmasság olvasóit szívesen hallgatom, és a négy órakor elhangzó tanúságtétel c. adást is, este 8 órakor pedig, ha tehetem és eszembe is jut, az ország felemelkedéséért elmondott őszinte, kedves és értékes szavakat, közös imát. Ugyanez vonatkozik az esti zsolozsmára is, mely 23 órakor elég gyakran még ébren talál.
Keretek ezek, de fontos keretek, melyek kijelölik tennivalóinkat is.
Tegnap tehát elkezdtem feldolgozni cikkeimet. Nem akarom „megenni őket egy falásra”, kiválasztok közülük néhányat, és napi egy-egy cikket beírok újra, mert 19 éve még elég korszerűtlen technikákkal vittük gépbe ezeket, de az első idők anyagai „el is szálltak” egy meghajtó-zűr miatt.
Sikerülni fog, ha Isten is úgy akarja. Ha meg nem, úgy is jó.