Ma 10 órára a Római térre siettem vállamon a fényképezőgéppel. Ugyanis ekkorra hirdették meg a korábban sose volt KönyvMegálló felavatását.
Mikor odaértem, jelen volt vagy öt kamerás ember, jelen a Platán(?) könyvtár munkatársa. Nem volt nemzetiszínű szalag átvágás, csak egy sniccerrel a műanyag fólia eltávolítása.
Nem volt avatási beszéd se.
Bús Balázs vidáman kezdett hozzá a dobozolt könyvek polcokon való elhelyezésére. Mi – jó magyar szokás szerint – néztük, ahogy a hivatalosság ténykedik. Mígnem a könyvtári dolgozók is munkához láttak. A kirakott fém–üveg kombinációjú szekrénynek két ajtaja van. Az egyik az északi, a másik a déli. Elképzelem, amint az északi szél cibálni kezdi az ajtót, az eső kikezdi a könyveket, ha valaki nyitva hagyja. Hacsak…
Hacsak nincs megbízva valaki a téren dolgozók közül, hogy nézzen időnként az ajtókra.  
Azért tűnik utópiának a vállalkozás, mert akiket az éhség hajt, és naponta a sörös flakonokat kukázzák (5 Ft-ot kapnak két aluflakonért), lehet, hogy rájönnek: az antikvár fizet a használt könyvekért.
Lehet, hogy olyik HÉV-hez igyekvő valaki gyorsan kinéz magának valamiféle olvasnivalót, és kiemeli a szekrényből, csakhogy elfelejt helyette másikat beletenni.
Ne legyen igazam.
Belgiumban szabadon használhatók a közterületeken elhelyezett kerékpárok, és szegénye, gazdagja fizet felszálláskor a villamoson. Bécsben is.
Ma mindenesetre nyitáskor egy nő a szekrényhez lépett, és beletett egy kötetet, amíg ott voltam, nem vett ki helyette semmit.
Egy másik nő is odalépett, és kivett egy könyvet, de nem tett bele semmit.
Én felkészülten indultam a térre. Vittem magammal egy Dürrenmatt duplumot, és Duke Ellington, Mindenem a muzsika c. művét hoztam magammal (ford. Borbás Mária). Azt hiszem, így én voltam az első, aki szabályosan járt el: vittem és vettem egy könyvet.
Még megjegyzem, hogy olyan embernek való, hogy a szekrény felső oldalára Szent Ágoston egyik mottóját írták fel:
Vidd, és olvasd! (Tolle et lege!)