Mickey webnaplója

Éjjel tücskök ciripeltek (nem kabócák, noha már azok is tanyáznak a környéken). Hangjuk valamiképpen a közeledő őszre utal. Más is történt éjszaka: fáztam a nyitott ablaknál. Ebben nemcsak a hidegfrontot véltem felfedezni, hanem a szezon végének a közeledtét. Augusztusban már rendre hűvösek az éjszakák, jól ismerem a jelenséget sátorozós koromból. Nos, lassan belemegyünk az augusztusba (eheu).
Reggel szokás szerint vásároltunk, és addig-addig múlattuk az időt, mígnem kiderült az égbolt. Újra hétágra sütött a nap, mire elhatároztuk, hogy bevesszük Nagyvázsonyt, a Kinizsi-várat. Nem gondoltam volna, hogy valaha megismétlem ezt a manővert. Ezelőtt 50 évvel gimnazistakoromban volt a várhoz első ízben szerencsém. Farmotoros Ikarus (Finta tervezés?) hozott bennünket (osztálykirándulás részeként) a várhoz. S büszkén tekeregtünk fel a csigalépcsőn a négyszögletes torony tetejére. Évekig nagy megelégedéssel töltött el, hogy milyen érdekes fotókat vagyok képes készíteni Altissa gépemmel: A lőrésből fotóztam ki a falura.
Megismétlődött a jelenet, azaz mégse. Minden szinten szinte minden alkalommal elidőztem fényképezni. Nem titok, ki kellett fújnom magamat, hogy továbbtekeregjek a csigalépcsőkön. Ha hiszitek, ha nem, megismétlődött a jelenet, kifotóztam a lőréseken. Merthogy megvoltak a lőrések, és meg a falu is.
Végül is ép bőrrel lekocogtam a toronyból, ahova ingyen mentem fel, mert újságíró-igazolványom ezt lehetővé teszi. A többiek meg azért, mert nekik nem teszi lehetővé. Fr. és övéi szabályosan jártak el. Ahogy kell.  
Így ért véget a mai vártúra.