Egy házibuliról kétféleképpen lehet távozni. Angolosan és tömegese. Az angolos távozás csendes, és titokban történik. A tagok elbúcsúznak a házigazdától, és feltűnés nélkül távoznak. Kisebb csoport esetében ez nem okoz gondot, úgyszólván fel sem tűnik. Előnye, hogy a megmaradt társaság folytatja megkezdett szórakozását, csevegését, társasjátékát, anekdotázását, emlékezését arra, hogy hogy is volt az akkor régen.
Ám egy létszámon felül ez nem megy.
Mert hogy lehet titokban hazaindulni Franciaországba egy családnak?
És Ráckevére még két embernek?
Együtt nyolc embernek?
Sehogy.
Mivel a franciák rendes szokásuk szerint éjjel utaznak, a tervezés már egy nappal előbb elkezdődik.
Merre célszerű átlépni a határt,
hol érdemes tankolni,
össze van-e készítve minden cucc?
Mi legyen az utolsó nap programja,
érdemes-e még egy közös fotót készíteni? (Hiszen nagy totál eleve nem készült.)
Hogy tud Fr. eleget pihenni a hosszú út előtt?
Mennyi kaját készítsenek az útra a gyerekeknek?
Ki megy le a Balatonra és ki marad itt takarítani?
Ez a nap tehát nem olyan, mint a többi.
Kezdünk rádiót, híreket hallgatn:. Mit hoz a holnap, milyen időjárás vár ránk a fővárosban.
A kilátások nem túl jók: belátható ideig marad a hőség, a kánikula.
A feszültség az indulási idő elérkeztéig nőttön nő, annál is inkább, mert nincs fix időpont. Kicsit úgy megy, mint a madarak esetében: Az egyik lúd valamiért felszáll a tóról, és vagy követik, vagy nem. Ha elég sokan követik, felkerekedik az egész libacsapat. Ha csak néhányan, ő maga is visszaereszkedik a tóra.
Mi meg jezsuita szokás szerint utánuk küldünk egy fohászt: Madonna della strada, ora pro vobis, óvd meg őket, hogy épségben hazaérkezzenek.
És ez minden hazamenőre vonatkozik.
Utolsó kommentek