Tegnap Ágoston-nap volt, mely nekünk kétféleképpen is emlékezetes. M. és E. esküvőjének napja – immár két éve ennek. Azóta Levente is öregszik, már elmúlt 7 hónapos. Másfelől Zs.-tól unokánk neve napja. Tücsi fel is hívta mobilon, hogy gratuláljon neki, de Blanka vette fel a kagylót. Nem örült, neki, hogy ezúttal Ágostonnal kíván beszélni a nagyi. Én meg itt kussolok-kuksolok a számítógép klaviatúrájánál, és ezúton kívánok Neki sok boldog névnapot. Isten éltesse!
Ágoston szereti a rejtvényeket, illene, hogy valami új kitalációval kedveskedjek.      
Visszamegyek lélekben gyermekkoromba. Egyszer az árokparton dolgoztak kubikos emberek.  Az egyikük megállított bennünket fogócskázás közben, és rafinált szemhunyorgatások közepette megszólított: – Oszt van-é köztetek jól számoló?
– Mind jól számolunk – válaszoltuk önérzetesen.
– Akkor jól figyeljetek erre á szövegre, ámit most mondok:
Szerbusz, öccse, hát pápnák meg hát káppánnák haany körme ván összesen. 
Mi törtük a fejünket. Hogyne törtük volna: Tudtuk is mi pestiek, hogy egyáltalán miféle jószág az a kappan. Hát még, hogy hány körme van egynek-egynek. Most is meg kellett néznem a Larousse-ban, hogy hány is van neki. Ugye három előre néz, egy hátra. Ez hát négy.
De mire a kubikos elmagyarázta, hogy a szerbusz, az csak úgy lett mondva, s valójában szerb-húsz, amit ki kellett volna hallanunk belőle, s öccse valójában öt cseh, amit szintén nem kapiskáltunk. hát ezekre elment vagy tíz perc. Ez a „szöveges feladat” kifogott hát mindnyájunkon. Végül a földmunkás oldotta meg a feladványt: Húsz szerb, öt cseh, meg hat pap, az 31 ember. Alapesetben fejenként
20 körömmel. Eddig 620 köröm. Hát káppánnák hátszor nyolc, ázáz negyvennyolc  körme ván – tudtuk meg tőle, így hát összesen hátszaazhátvánnyolc körmük ván.
Mi tagadás, ő győzött.
Mi meg megtanultuk, hogy többféleképpen lehet érteni áz elhángzó beszédet.
Hirtelen ez jutott eszembe. Posztomat pedig Ágostonnak ajánlom.