Mickey webnaplója

Tegnap este mondom Tücsinek. Invitáltattunk a MŰPÁ-ba szept. 24.-ére, ahol is az öreg házasok részére rendeznek valamiféle zenei előadást. Ugyanott, ugyanakkor tartanak eredményhirdetést azon pályamunkák alkotói között, akik megírták tíz A/4-es terjedelemben az elmúlt 40 – párosan eltöltött – évüket. Engem többen is felszólítottak rá, hát levertem engedelmesen, ami eszembe jutott és amit fontosnak találtam közzétenni. Elég az hozzá, hogy azt vitattuk este egy-két mondat erejéig, hogy menjünk, vagy ne menjünk. Igényelni lehet jegyeket.  Ma reggel folytattuk a beszélgetést. Mondom: Feltételezem, hogy nagyon szép munkák születhettek, hogyan csiszolódott össze két ember, akik csaknem biztos, hogy megették már kenyerük felét – a nagyobbik felét. Így hát nem vélem, hogy kiparancsolnak bennünket a pódiumra, hogy most duettben adjuk elő, milyen folyamatos idillben telt a mi 4 évtizedünk. Ha így lesz, morc leszek, mert az én „szülöttem is szép”, legalább nekem szép.  Ha pedig kihívnak, mert az enyémhez képest pocsék beadványok születtek, azért leszek morc, mert zenés szórakozásra szerettem volna menni, nem pedig szerepelni.
Tehát köszönöm, nem kérek jegyeket.         
De hát miért ne kérnék? Ha szónokolni kérnének, elhárítom, hogy írni szeretek, nem beszélni, különben is zavarban vagyok. Ha pedig szóra sem akarnak bírni, mert a többi magasan elhúz az én művem fölött, akkor mitől majrézok? Meghallgatom az asszonnyal a jazz-műsort, és kész.
Mégis kérek jegyeket.
(Lehet, hogy egyszer bedobom a posztok közé, amit írtam, végül is nem elviselhetetlenül hosszú. Majd egyes sortávolságra veszem másfeles helyett.)
Reggel elkocogtunk misére.
A gyaloglás nem esett jól. Már csakugyan megettem kenyerem nagyobbik felét. Hazafelé se esett… Illetve esett.
Az eső.
Mert itt hidegfront volt reggel. Mint hallom, Ny- Dunántúlon 14 fok. Itt délben 25. Keleten 36. Mekkora ország a miénk!
Holnap itt is felfelé kezd kúszni a higanyszál.
Hazajőve Mica az internetet próbálja szórta bírni. A PC-ink nem kapnak jelet. Noha a routerig eljön az adás. (Ma még tudjuk, mi volt a modem, „holnap” lehet hogy már a routerre és a wifi-re sem emlékszünk, mint a maiak a gramofonlemezre.)
Mindegy. Van az üzletközpontban bőven. 9000-ért hozott egyet. Kapásból rossz volt. Start vissza másikért. Azzal megbékélt, mert madzag nélküli üzemmódban is szolgáltat, és a korábbi, kiérdemesült router azt nem tudta.
Így esett a nagy eset, hogy délutánra visszaállt a rend. Megszálltuk a számítógépeket, és ki-ki a saját passzióinak hódolhatott.
Én pl. megvertem a kvízjátékosok egy részét, a többi biztos zseni, mert egy-egy témáról többet tudtak nálam. Azoktól kikaptam. A legaranyosabb volt a zenei alapismeretek c. kvíz. Elég jól megszedtem magam pontokkal. Néztem a mai nyertesek sorrendjét. Egyedül ugrottam neki a kérdéseknek és így mindenkit megvertem, mert senki sem játszott rajtam kívül.
Igazán az gondolkoztat el, hogy Micáékkal kialakult szimbiózisunk befejeztével ki fogja a PC-hibákat helyrerángatni.
Alighanem a szerviz.  
***
Mostani háttérképem a képernyőhöz egy tájfotó a 2012.2 albumból.
Szívesen nézegetem.
A címe Áramvonalak.
Akkor készült, amikor marha melegben hazafelé csalinkáztunk vágányzár miatt eltérített vonatunkkal Aszófőről. Az ottani viszonyokat tekintettük át előzetesen, nehogy valami váratlan grimbusz tegye lehetetlenné 18 főre tervezett nyaralásunkat. Visszatérve a képre, valahol Pusztaszabolcs környékén kaptam el a témát. Zöld mező a kép alsó felén, opálossá piszkított ég a felsőn. A föld és ég itt összeér, akkora a síkság. Attól áramvonalak a címe, hogy egyik kedvenc témám került a kép közepére, magas feszültségű oszlopsor és lágy ívű drótok. A zöldbe ágyazott, és opálos szürkébe meredő monstrumok, mondhatom, filigránnak hatnak. A fotó mégis attól pikáns, hogy a jobb oldalon egy alig látható domb töri meg a végtelent. Igen messziről kéklik elő, talán nem is domb, hanem hegy.
Nem tudom eldönteni.