Egy hónapon belül két olyan esemény ért, mely korábban még soha. Az egyik egy Római riport c. tévéműsor-sorozat, melynek szövegfordítását simogatom hetente, hogy lehetőleg gördülékenyen és magyarul szóljon. Többek között engem kértek fel lektorálásra, s elvállaltam a felkérést. Akit érdekel az ilyesmi, az interneten is hozzáfér http://www.echotv.hu/videotar.html?mm_id=203 a vatikáni történésekről szóló heti beszámolókhoz.
A másik témába tevőlegesen ma ugrottam be. Néhány órára csak enyém volt Levente unoka, mert a mama tanít az egyetemen. Ma esett az első ilyen alkalom, hogy egyedül.
Még szoknunk kell egymást, de fog az menni. Levente ügyesen megtízóraizott, majd bömbizett 10 percet, 10 tételre bontva, utóbb elcsendesedett és békésen szunyókált mellettem szűk 40 percet.
Pihenten ébredt, és örömmel vette, hogy sétálni indulunk az ökörnyálas-verőfényes napsütésben. A vonatmegállóig mentünk, hogy mielőbb találkozhasson a mamával.
Élvezte az utcai forgalmat.
Fiú.
Én meg az indiánnyár újabb meghosszabbítását.
És most egy megjegyzés. Van a FaceBookon egy visszatérő kérdés: Mi jár most a fejedben? A poénra fogható „fatyalim felszólít”-szerű, elég suta felszólítást néhány nap óta megválaszoltam valamiféle kedves szamársággal. Nem jött be. Jelentem: a sorozatnak ezennel vége. Úgy van ez is, mint a szerkesztett tévéműsorok. Egyik hosszú időt megér, a másik nem. Odaszóltam magamnak, hogy fejezzem itt be. És én engedelmeskedtem.
Fontosabb azonban, hogy aki „Assisi”, hogy ma van a névnapja, azt Isten éltesse. Ma ugyanis egyik  Ferenc nap van a sok közül.
Aki meg ismer engem, az már tudja: hozzá szoktam tenni, hogy azokat a Ferenceket is éltesse az Isten, akik nem assisik, és azokat is, akiket nem Ferencnek hívnak.     
Remélem, nem maradt ki senki.