Nem tudom, mit akartam mára írni, de az alábbiak lettek belőle.
Tegnap este csúcsra járt a lakásunk. Anthony Davies megbolydította a méhkast. Nekem elő kellett szednem nem létező angol, alig létező francia és kicsit használhatóbb német tudásomat. Együtt a három a kölcsönös megértés szintjéig hozta csevegésünket. A nálam jobbakkal tudott társalkodni angol vendégünk, aki az angolon kívül a német és francia „tájnyelvet” is ismerte. Mielőtt cikizni kezdenétek: tudom, hogy ezek egymástól eltérő nyelvek, mégis – szerkezetükben, alapszavaik egy részében – egy kaptafára húzhatók.
Mára már visszatért családi folyónk vize a szokott medrébe. Miért?
Anthony elszállítva a reptérre, Tücsi hazatért az agapéról, melynek szervezését, lebonyolítását felesben vállalta.  
A zsinatra való emlékezéseknek vége, a hit éve elindítva, a „72 óra kompromisszum nélkül” ma zár. Szegény M. rendesen megfázva indult a záró bulit levezényelni és eltakarítani a rendezvény romjait. Hetek óta nem tudja kipihenni magát, de többletterheket cipelnek családtagjai is.  Nem tökéletes ez a világ, szoktam mondani. Szokom most is, mert csakugyan nem az. Idegenek tolakodnak a képbe, s aratják le még e rendezvényhez fűzhető szerény sikereket is. A szervezők pedig totálkárosak a gürizéstől.
Nevezhetsz elfogultnak; az én perspektívámból így látszik, és kész.
Amiről írni akartam, az egy Nyugatról ideszakadt baromság, az amerikai típusú CV.
Azt kívánja, hogy jobban eltávolodj magadtól, mint Jim, a szökött rabszolga, aki büszke volt rá, hogy –– mint mondta–: „Én az enyém vagyok, és 700 dollárt érek” (M. Twain: Huckleberry Finn). Igen, jobban eltávolodj magadtól, mert úgy kell megírnod a CV-t, mintha a felhasználó volna a szerző.
XY. született, Bp-en, ekkor és ekkor,
iskolái: itt és ott
érdeklődési köre: ez és ez.
Szakmában szerzett tapasztalatai ezek és ezek.
fogai épek,
lábai nem pókosak,
rugdosásra nem reagál lázadozva,
testi állóképessége átlagos,
munkabíró-képessége meglehetős.
Érzed: mint a lóvásáron. Ahol nem te beszélsz, hanem rólad beszélnek:
ha kell, elküldenek a virsli gyárba,
ha kell, kiröhögnek,
ha kell, alkalmaznak,
ha kell, minimálbérre vesznek,
ha kellesz nekik.
Ha nem, megy CV-d a papírzúzó iratmegsemmisítőbe.  
Soha nem töltenék ki önéletrajz helyett egy ilyen személytelenné alázó piszkot, és örülök, hogy szerződések nélküli nyugger vagyok.
Amikor esténként az országért imádkozunk, az ilyen őrültségeket nyomató rendszerek elmúlásáért is fohászkodunk. Idézem: „hogy kegyelmedből építői lehessünk annak az Országnak, amely nem az erősek jogára (CV-felhasználók), hanem az igazságra és a szeretetre épül.” Ahol tehát az ember személy, és nem arctalan, önmagától megfosztott, elidegenedett, potenciális kizsákmányolására kényszeríthető munkaerő.