Mickey webnaplója

Ha én nyelvész volnék, feltehetően másról írnék ma posztot. De hát nyelvészkedésem véget ért a gimnáziummal, és ott azt tanultuk, hogy a hangzók kétfélék: Magánhangzók és mássalhangzók. A magánhangzókat a szájállás és a hangszalag rezgése idézik elő, a mássalhangzók komplikáltabbak. Egyesek zöngétlenek, s valamiféle akadály leküzdése árán keletkeznek az ajkak, fogak, nyelv segítségével, tehát a szájűr valamely részének a felhasználásával. Ha ezekhez a hangszalag rezgése is hozzájárul, zöngés mássalhangzót kapunk, ha pedig nem, zöngétlen a szentem. Vannak különleges mássalhangzóink. Ilyen pl. a M, N, Ny és a R. Nincs zöngétlen párjuk, bár nem így a világon mindenütt. Tanárunk tudni vélte, hogy az afrikaiak beszédében létezik zöngétlen m hangzó is.
De mi nem vagyunk afrikaiak. Én mégis találtam egy teljesen új kategóriát. Lehet, hogy országunkban egyedül csak nekem új. Ez a suttogó hangzók csoportja. Úgy jöttem rá létezésére, hogy Leventének először (először? a fenét, vagy ezredszer) elénekeltem  a Csíp, csíp, csóka kezdetű dalocskát. Kedvezően reagált rá. Majd ezután a fülébe suttogtam dallam nélkül a szöveget. Hangosan felnevetett. Értette. Hallotta, hogy ez ugyanaz és mégse. Nagyon élvezte.
Én is. Rájöttem, hogy a suttogás valamiféle túlvilági hangzás, merthogy nincs benne semmi szerepe a hangszalagnak, mégis „megél”. Nincs különbség zöngés és zöngétlen képzése között, mert nem zeng a hangszalag. A szájállás formálja a hangokat, és más lesz a zöngés és más a zöngétlen, miközben csak leheletnyi suttogás jellegzi az egészet.
Hogy a nyelv miféle változatos kifejezőerővel rendelkezik, ahhoz elég megidézni a turgudsz irgigy bergeszérgélnirgi-féle játékokat. Ide mégis egy harmadik beszédváltozatot idézek, és ez a sitten való körbe-körbesétálás során alkalmazott mód. Az eljárást Darvas Ivántól kölcsönzöm, aki életéről szóló, Lábjegyzetek c. munkájában ír róla. Ennek az a lényege, hogy a beszélő résre nyitja száját, zárt fogak mögül képez olyan szavakat, melyek így egyáltalán képezhetők. Nincs az a fogdmeg, aki bizonyítani tudja, hogy ki beszélt a sorban. Nem állítom, hogy a színház világában általánosságban érvényesíteni lehetne ezt a beszédmódot, de működik. Most, hogy elképzeltük, a résnyire nyitott, s a fogak kerítése mögül indított beszédet, ilyesvalamiket kapunk:  Voszi, voszi, taaka, se füle se faaka…