Mickey webnaplója

Tegnap a halállal, mint ugrással foglalkoztam, s az azt követő kiteljesedett élettel. Példaképpen egy elég közismert párbeszédet másoltam be, amelyben iker embriók beszélik meg: van-e a méhen kívül élet. Véleményük megoszlik. 
Erről jutott eszembe, hogy magának az átjutásnak a végtelenül tágasabb életminőségbe, több módja van.
Az első, az átjutóra nézve a legkellemesebb. Ez az embriós példa vonalán maradva – a „császármetszés”. Ebben az esetben nem torzul a szülőcsatornán átpréselődő picike koponyája, nem törhet el a kulcscsontja szülés közben, nem tart sokáig a megerőltető folyamat, hanem a gyerekre nézve fájdalommentes. Kiemeltetik. Átemeltetik egy más minőségű létsíkba. Azon gondolkoztam, hogy hány esetben történt a földi életet befejezvén ilyen átemelés.
Ha eltekintünk attól, hogy a Krisztust halálra kínozták, feltámadásáról maga Isten gondoskodott. Ember mivoltában/ból átemeltetett a halálból az életbe, mégpedig az örökkévalóságba. Ugyanez történt anyjával, Máriával, aki elszenderedvén testestül-lelkestül felvétetett az örök életbe. Még Illésről gondolom, hogy „elragadtatása” (a tüzes szekéren) egyszerű elemeltetés volt a másik létsíkba. Több ilyen esetről nem tudok. Éspedig azért nem, mert a többi halott-támasztás nem az örök életre szolgált, hanem visszahozta az elhunytat korábbi életterébe. Ugyanilyeneknek ismerem el a klinikai halálból visszahozott embereket is.
Akiknek álmukban áll meg a szívük, azokról azt gondolom, hogy az irgalmas Isten kegyelme folytán mentesülnek az (újjászületés) fájdalmas mivolta alól, és békében érkeznek az üdvösségre. Mondom: az irgalmas Isten jóvoltából. Ha pocsék életük volt, nem vagyok bizonyos, hogy ez a gondolat így megáll.
A többiek többé-kevésbé megszenvedik az „átkeléssel” járó fájdalmakat, s ez a vajúdás megtisztulásuk aktusa. Utóbb, a folyamat befejezéseként tisztán ragyognak a Szent és Halhatatlan, Örökkévaló és Végtelen Szeretet előtt, aki nem taszít el egyetlen lelket se magától. Mert Ő hűséges. Ám belőlünk csak szeretetünk marad meg (a többi csak ballaszt, csak salak), mert csak szeretetünk által vagyunk képesek Istenhez kapcsolódni, aki maga a Szeretet.  
Az elé érkező lelkeknek viszont szabadságukban áll nem élni a minden jót ígérő lehetőséggel. Ha így döntenének, ez végzetes lépésnek bizonyul számukra.
Részletesen kifejtett hasonló gondolatokat fogalmazott meg a teológus Boros László SJ A halál misztériuma c. könyvében.