Az index egyik hírcíme: Öt percenként megölnek egy keresztényt. Majd ezt írja: „Naponta 270 embert megölnek a világon csak azért, mert keresztény, ráadásul a vallási üldözöttek 75 százaléka keresztény.”
Nem tudom, naponta hány embert ölnek meg összesen, s a 25% vallási üldözöttek megoszlása miképp alakul.
Ha naponta …
nem,
ha évente egy embert ölnek meg, akármilyen okból, az is túlságosan sok!
Hihetetlen, hogy a világegyetemben akad egy biológiai ismérveket felmutató faj, másképp az tápláléklánc csúcsa, másképp gondolkodó lény, másképp önmagára reflektáló ember, másképp homo sapiens (?!), amely maga ellen fordul. Anya, akinek megölik magzatát, szülő, aki megöli gyermekét, szülő, akinek megölik gyermekét, gyermek, aki megöli szüleit, idegen, aki megöli a másik idegent, aki megöl sok másik idegent, hatalom, amely megöli azt, aki másképp vélekedik és cselekszik, mint ahogy előírják neki, katonák, akik megölik a velük szemben álló katonákat, katonák, akik halomra gyilkolják a civileket korra és nemre, ártatlanságukra való tekintet nélkül. Emberek, akik félelemből irtják egymást.
Nem sorolom tovább.
Feljebb írtam: Évi egy ember megölése is túl sok. Káin elkezdte, és azóta nincs megállás. Őrülten cselekszünk, mint a mérgezett egér.
Ha 270 embert ölnek meg átlagosan naponta azért, mert keresztény, akkor a maradék 25%-kal is számolva 360 embert ölnek meg naponta azért, mert valamely vallás követője, ez annyit jelent, hogy négy percenként ölnek meg valakit a hite miatt.
Nemrégiben vetítettek egy filmet, amely egy észak-afrikai állam arabjai által megölt francia szerzetesek históriáját vázolja. A film valós eseményeket dolgoz fel. Nincs húsz éve, hogy ezeket a fenyegetések ellenére helyükön maradó szerzeteseket kivégezték a helyiek. A szerzetesek katolikusok voltak. (RIP)
A tényekhez néhány idézet a Mestertől: „Nem nagyobb a szolga Uránál.” (Mt 10,24) Következésképpen:
„Ha a zöldellő fával (Kr. saját halálát vetíti előre) így tesznek, mi lesz a sorsa a kiszáradt fának?” (Lk 23,31)
Másutt így prófétál: „Szorongattatásban lesz részetek, megölnek benneteket, s a nevemért minden nemzet gyűlölni fog titeket.” (Mt 24,9)
Lám-lám, ezek a próféciák beteljesedtek, s manapság is beteljesednek.
Mégis azt mondom: Az előzőek senkit sem hatalmaznak fel arra, hogy erőszakot vegyen a keresztényeken Krisztus-követésük miatt.
A világ hatalmasainak itt feladatuk van, nem is kevés. Nagy a felelősségük, amiért hagyták, hogy így eluralkodjon a nemzeteken a keresztényellenesség.
Nekünk pedig úgy kell tennünk, ahogyan lelkiismeretünk megkívánja. Menni, mint a walesi bárdoknak a máglyára, menni, mint az angol hajókonvojoknak a világháború idején, s hitünk szerint élni, mint Dsida Jenő értésünkre adja a Tekintet nélkül c versében. Csak egy mondatát idézem, bár az egész erről szól: /Kemény tárgyak zuhognak a fejünkhöz, / súlyos, vérező kövek, / de néha röppen sóhaj is, /szeretet is, rózsa is. /
Utóbbit kívánom kortársaimnak: tekintet nélkül vallási hovatartozásukra.
2012.12.06. 14:46 emmausz
Tekintet nélkül
2 komment
A bejegyzés trackback címe:
https://emmausz.blog.hu/api/trackback/id/tr525169945
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Ági · http://szerintemazelet.blogspot.com 2012.12.06. 21:21:45
Kedves Mick, Isten éltessen neved napján! :)
Ismeretlen_11533 2012.12.06. 21:24:12
Névnapra való tekintet nélkül mindenkit éltessen az Isten!
Figyelmességedet köszönöm.
Ég áldjon!
Utolsó kommentek