Nem lehet más témája mai posztomnak, minthogy a kis hetedik uncsi, Levente, akivel életkéjének első évét együtt töltöttük, ma egyéves. Hozzávetőlegesen mindennapra esik egy fotó vagy videofelvétel, mivelhogy az albumában 370 kép szerepel. Ebből levonható néhány, játékot bemutató kép.
Reggel időben felkeltek a fiatalok és én. Együtt mentünk misére. Szerencsénk volt. A miseintenció a kis egyévesért és szüleiért mondatott. Áldozáskor egy kis keresztet is kapott a cseppecske a fejére. Igyekszem lerögzíteni, hogy néhány kedves gőgicsén kívül igen békésen viselkedett a szűk fél óra során.
Megnéztük a hetilapot, de nincs benne, amit kerestünk. Majd egy-két hét múlva. Amire nekem több mint ötven évet kellett várni, az Évának 9 évesen sikerült, Leventének pedig azonnal. Igaz, hogy az én anyagom recenzió volt, Éváé egy gyerekrajz, Leventéről meg fotósorozatot készítettünk.
A napnak még nincsen vége.  Szerettük volna, ha hintát kap a szentem-lelkem tőlünk, de még nem érkezett meg a kívánt dizájnú darab a szakboltba. A dolog nem sürgős. Sőt még az is kérdés, hogy akar-e hintázni. Nem minden gyerek szereti.
Elvi és Levi most úton vannak az egyetem felé. No, ezt se lehet elég korán elkezdeni. Egyelőre ugyan a mama ügyeit intézik, de nem árt jóban lenni a professzorokkal. J
Alighanem az este még visszatérünk az ünnepre egy tortácska erejéig. Ez inkább csak sejtésem, mint bizonyosság. Mindenesetre a fényképezőgép elemeit töltőre raktam, a memóriakártyát pedig leürítettem.
Majd csak lesz valahogyan.
Levente egy éve besárgult, s tüdőgyulladással küszködött. Ma egészséges. Viszonylag kis súllyal jött a világra, melyet megnégyszerezett az eltelt egy év alatt.
Rácsodálkoztam, hogy a szárnyas idő, pikk-pakk, milyen gyorsan elrepül. Még 100-szor ennyi, és százéves lesz az unoka. Isten éltesse, ameddig egyáltalán lehetséges.