Tegnap addig gyötörtem a szememet, míg végére nem értem a Jeremiást és korát feldolgozó hosszú történelmi-bibliai regénynek, melyet Werfel írt. Fiatalságom óta foglalkoztat valamennyire a téma. Tücsi meséli, hogy nekik fejből végigmesélte a jó Emődi László, a földalatti Regnum feje ezt a „krimit”. Azóta évtizedek múltak el. Mostanában hozta úgy az életem, hogy egy pocsék minőségű, de olvasható példányt találtam a könyvmegállóban. Hazahoztam, és máig olvastam.
Mit mondjak?
A világ akkoriban éppolyan szürrealisztikus volt, mint ma.
Akkoriban kődobáló gépek voltak meg faltörő kosok, ma kézigránátok vannak, meg páncéltörők. Akkor hatalmas tömegek mészárolták egymást, most egy-két atombomba mészárol hatalmas tömegeket.
Ami azóta sem változott: Nincs becsülete a prófétának saját hazájában. Ezt Krisztus megerősítette évszázadokkal később, majd kétezer éve. Becsülete van viszont a talpnyalóknak ugyanúgy, mint hajdanán. Becsületük van a megalkuvóknak, a jóljártjánosoknak, a hízelgő ostobáknak.
Akkor az álpróféták szirénhangjától volt hangos a királyi udvar, ma pedig a sajtó félretájékoztatásától zeng a világ. (Hazudtunk éjjel és nappal, hazudtunk mindenhullámhosszon.) Minek is a múlt idő.
Akkor az emberek tartottak rabszolgákat (ma is van ilyen), most azonban főleg a munka rabszolgáiról tudunk a föld szegény országaiban (Kína, India stb.), továbbá a fogyasztói társadalom rabszolgáiról, akik saját komfortjuk kényszeresei.
Akkor sem hallgatták szívesen az igazságot, s ma ugyanaz a helyzet. Mindenki kedveskedő szövegekkel szeretné fülét csiklandoztatni.
Akkor is megosztott volt a világ, s akkora hatalmak feszültek egymásnak, mint az egyiptomi és a kaldeus, ma sem különb a helyzet. A megosztás fejedelme arat: Kijátssza egymás ellen a jobb- és a baloldalt, a gazdagokat és a szegényeket, az északiakat a déliekkel, szembeállítja egymással a vallásokat és a vallások híveit a vallástalanokkal.
Mai hír szerint a pápa felel mindenféle mocsokért, ami a világban van. Bizonyítékok vannak arra, hogy az egyház tökéletlen. Csak arra nincsen bizonyíték, hogy az egyházat tagadó világban mennyi a mocsok.
Jeremiás idejében a kaldeusok által elfogott két júdeai trónörökös fiacskáját a király szeme láttára karddal széthasították, majd őt magát azonnal megvakították, ma a módszerek „kifinomultabbak”, de változatlanul jelen vannak. Nincsenek illúzióim.
Nincs kedvem folytatni. Még akkor sem, ha tudom és vallom, utoljára a remény hal meg.
Ebben a mocsoközönben is imára:
„Áldunk és imádunk Téged, Krisztus, aki kereszted és feltámadásod által megmentettél minket.”
„Áraszd szét Szeretlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre.”
„Marana tha”