Tegnap ejtőzős napom volt. Vigyáztam a lakásra, míg a négy többi az IKEÁ-ban töltötte napját. Estefelé tértek haza, főleg a fiatalok szedték össze az áruházból az új lakáshoz szükséges bútorokat. Ma lesz a szállítás. A munka szervezetten folyik. Micának határidős munkája van, abba próbál elmélyedni, Elvi és Tücsi összeszedik a hét végére szükséges élelmiszereket. 
A picike elaludt. Mi meg várjuk, hogy jelentkezzenek a szállítók a lapra szerelt bútorokkal.
Lassan húsvétra koncentrálunk, a vigília-szertartásra is. Az Új Ember dupla számát végiglapoztam. Találtam benne néhány érdekességet. Ilyen pl. az egyházi kitüntetettek névsora. Azt látom, hogy ismétlődnek a nevek, nem is ritkán. Vannak, akik megszokták, hogy kitüntetik őket, s feltehetőleg vannak, akik megszokták, hogy kiket is szoktak kitüntetni. Akik kapják, rutinosan mosolyognak az újabb plecsnikre, díjakra, adományozókra, akik kitüntetnek, boldogok, hogy nem kell újabb életrajzokat összehozni, munkásságokat egybegyűjteni. Elég, ha annyit mondanak: Immáron X-edik alkalommal ünnepeljük XY sohatöbbészt, ezúttal abból a jubileumi alkalomból, hogy 125 éves. Emlékszem, hogy pl. Szabó Magda minden öt évben kitüntető figyelemben részesült. És mivel elég korán kezdték a sorozatot, sokszor került sor az ismétlésre. Már a kitüntetett is unta a megemlékezéseket, s az újabb elismeréseket. Belefáradt.
Nem akarok ennél a témánál leragadni.
A Magyar Kurír értesülése szerint Ferenc pápa nem kíván a felújítás alatt álló pápai lakosztályba beköltözni, mert megszerette azt a két szobát, melyet a konklávéra érkezése óta Szent Márta-házban használ. Mint fogalmaz a pápa, szereti a közös éttermet és egyéb közösségi tereket, ahol kedvére találkozhat a ház lakóival, vendégeivel.
Mellem pedig dagad a büszkeségtől minden olyan pápai megnyilvánulástól, melynek részeit 12 éve megálmodtam egyik írásomban. Ferenc pápa éli azt a fajta puritánságot, amelyet ott csaknem utópisztikus gondolatként, illetve a bennem élő vágy alapján megfogalmaztam.
Hallatlanul merész valakinek gondolom Ferenc pápát, aki eddig eredménnyel szállt szembe a protokollal, és folyamatosan küzd azért, hogy a pompa helyét a szeretet, a cifraságok helyét letisztult formák, a fényűző életmódot az egyszerűség, a biztonsági és védelmi rendszert a félelemmentes közvetlenség váltsák fel.
Isten adjon neki hozzá erőt, hogy amit eltervezett, azt jó hatásfokkal végre is tudja hajtani. Ismerem a sokat hangoztatott ellenérveket, hogy személye fokozott veszélynek van kitéve stb. Csakhogy nem értek vele egyet. A világban Krisztus az úr, és a pápa őt képviseli. A mostani eddig kitűnően képviselte. Tartsa meg jó szokását, és bizton követőkre talál az egész kereszténység körében hivatástól és előremeneteltől függetlenül. Róla el merem mondani, hogy úgy ragyog, mint csillag a mindenségben, (Pál levelét idézem szabadon és rá alkalmazva). (Vö. Fil 2,15)  
De ha már csillagórák: Az órákat húsvét hajnalán előre kell lökni egy órával. Hogy ettől a szamárságtól mikor szabadulunk meg, fogalmam sincs.  
Most éppen úton kellene lennünk Badacsony-Lábdihegy felé, mely találkozásunk legalább három okból meghiúsult. De jó lenne, ha bilokálni tudnánk, mint Szent Pio.
A találkozó nem jött létre, így hát ezúton kívánok menyünk családjának és mindenkinek áldott húsvétot!