Mickey webnaplója

Tegnap találkoztam egy felkéréssel, hogy ugyan töltsem már ki a következő kérdőívet, mely arra a kérdésre szeretne választ kapni, hogy kik is a bloggerek. Nem minden mellékgondolat nélkül, de mégiscsak rábeszéltem magamat, hogy kitöltsem a kérdőívet. Az első néhány kérdésre olyan könnyen válaszoltam, mint gyanúsított a kihallgatások kezdetén. Neme… életkora…  blogjainak a száma… újabb posztokkal jelentkezés gyakorisága… Mostanában sűrűbben ír… mostanában ritkábban ír…
Hú, mondom magamban, ez kezd egyre furcsább lenni. Ha sűrűbben írok, nem írhatok ritkábban. A kérdést általugrottam. Azonnal kiírta, hogy nem válaszoltam egy kérdésre. Erre a továbbjutás érdekében a legalsó nem tudom választ jelöltem meg. Ezt elfogadta a gép. A továbbiakban azután egyre inkább kezdett kilógni a lóláb. A márkahűségről faggattak, hogy szoktam-e árukat dicsérni, és szeretném-e, ha a blogolás pénzkereseti forrásommá válna.
Itt léptem ki a rendszerből.
Aki ismer, az tudja, hogy szórom a poénokat, és a nyelvi magas labdákat rendre le szoktam csapni. Volt egy ismerősöm: egyetemet végzett közgazdász. Egy alkalommal elmesélte, hogy a reklámszakmába ásta be magát, és jól él az általa kreált szlogenekért járó tiszteletdíjakból.
Elhittem neki, de sose volt kedvem követni. Még annak ismeretében sem, hogy az általam nagyra becsült Karinthy is engedett a felkérésnek: Írjon reklámszöveget. Írt:
– Mondja marha, miért oly bús?
 – Mert olcsóbb a hal, mint a hús.
Az az igazság, hogy sose éreztem etikusnak, hogy olyasmit dicsérjek, ami különben ab ovo nem teljesítheti azt, amivel felcicomázzák. Mert
igaz lehet-e, hogy a Traubisoda a természet ajándéka?
Biztos, hogy a Tschibo a legtöbb, ami adható?
Egyáltalán mit jelent az, hogy a Coca-Cola az igazi? stb…
A kikapott példákat bővíthetném tetszőleges mértékben, s ráadásul szeretem a Coca-Colát. (Hiányzik belőlem a foszforsav.)
Mindent összevetve azért hagytam ott a sete-suta kérdőív kitöltését, mert azt éreztem, most meg akar valaki vezetni. Most meg akar valaki venni kilóra.
És én nem akarok belemászni semmiféle csapdába.
Azt se akarom, hogy megvegyen bárki is kilóra.
Poénjaim nem eladók.
És most szolgálati közlemény, ezúttal nem poén, hanem a valóságos valóság. Zsuzsa ma ünnepli születésnapját. Igen, április 4-én született, így hát ez a nap nekünk évtizedek óta folyamatosan ünnep. A kettős nevelés jegyében felszabadulásunk évfordulójának nevezték a szoc.-ok, ami durva ferdítése annak, amit az oroszok mindmáig vallanak: ők elfoglalták Budapestet és mindmáig az okkupácia szót alkalmazzák Magyarországgal és 1945-tel kapcsolatban, és ez megszállást jelent. A megszállást felszabadításnak nevezni pedig eufémizmus a javából.
De hát „spongyát rá!” – mondaná Virág elvtárs.
Maradjunk abban, hogy Isten éltessen, Zsuzsa!