Mickey webnaplója

Két és fél év letelt. Egy korszak telt le. Eddig a velünk együtt lakó fiatalok csak festettek, eddig csak szereltek, de ma megindulnak az új, az ismeretlen, a még sose volt felé: önálló közös életük felé. Reggel előkerültek a dobozok, a dobozokba a holmik. A dobozokkal megindultunk a nappaliba, mert ott sok hely áll rendelkezésre. Én is vittem kettesével a megrakott kartonokat. Olyan érzéssel, mint a sírba göröngyöt dobó ember. Lássuk, mire megyünk ketten! Még levittem sétálni Leventét, hogy lélegzethez jussanak a szülők, és levegőhöz a fiúcska velem együtt.
Most is tart a folyamat, telnek az újabb dobozok. Rövid ebéd fogja megszakítani a pakolást. Délutánra ígérkeztek a barátok, három fiatalember, hogy megragadják a lehetőséget, akarom mondani a cuccokat, és átrántsák az újhelyre, „Óbudaújhelyre”.
Aztán este lesz és reggel. Még nem döntötték el, hogy itt alusznak éjszaka, vagy az új lakásban.
Végül is mindegy.
Itt hangsúlyáthelyezésről van szó. Eddig itt laktak, aztán egyre több tennivaló szólította őket odaátra, mostantól pedig ott laknak, és egyre kevesebb tennivaló szólítja őket ide.
Néhány nappal ezelőtt írtam, hogy még volna témám, de ez poszt és nem regény. Amilyen meggondolatlan vagyok, nem írtam oda egy szóban, hogy mi lett volna az a téma. Sajnos azzal is hiába próbálkoztam, ami mozgásos formában be szokott válni. A téma ismert: Mire a szobából a konyhába érek, elfelejtem, miért is indultam ki. Többnyire „beugrik”, miért indultam útnak, ha visszamegyek a szobába. Ezúttal gondolatkísérletet tettem: Akkori posztomat végigolvastam, de semmi… Fogalmam sincs, miféle témával maradtam adósa magamnak és azoknak, akik olvassák posztjaimat.
Helyette ideírok egy lelkemet hájjal kenegető párbeszédet, mely E. és köztem folyt mise után.
Ő: A Rome reports tévéadás végén felsorolt nevek egyike megegyezik a tiéddel. Te is dolgozol a stábban? 
Én: Igen. A magyar nyersfordítást próbálom meg úgy átalakítani, mintha eredetileg is magyarul fogalmazták volna. Néha egész rébuszokat találok a szövegben. Szerencsére szeretek rejtvényt fejteni.  
Ő: És minden cikked nagyon szép, mely a helyi plébánia lapjában megjelenik.
Én: Ez könnyebb eset. Szinte automatikusan írok, és igen gyorsan elkészül egy-egy anyag. Tudod, azt szoktam mondani, hogy „jobban írok, mint ahogyan tudok”. És felmutatok az égre, mint oly sok élvonalbeli focista egy-egy belőtt gól után. Ez karizma, melyet azért kaptam, hogy használjak vele másoknak. Addig fogok így írni, amíg az égi hatalmak megengedik, idézem szabadon Babitsot.      
Most pedig abbahagyom a posztírást, mert bármelyik percben megérkezhet emailen a magyarítandó Rome-Reports anyag.