Pistanéni férje vezetékneve után lett Pistanéni. Vezetékneve eléggé kimondhatatlan volt, ezért becézték a szomszédok Pistanéninek. Így egybeírva.
Valamikor északról költözött Magyarországra.
Pistanéni koránál fogva nem tudott megbirkózni a magyar nyelvvel – tört magyarsággal beszélt. Ha minden igaz, írni, olvasni se taníttatták. Amikor kisgyermek voltam, ő már kilencven felé járhatott. Tört magyarság ide, meg amoda, kimondta, amit akart. Egyszer nagyon megharagudhatott unokájára, mert azt kiabálta: „Úgy megverem, hogy »összeszarik«.”
Elnézést kell kérnem azoktól, akik ezt a hangvételt nem szokták meg tőlem. Ígérem, hogy ezután is óvakodni fogok a közönségességektől.
Az egész csupán azért él bennem újra, mert olykor játszom a számítógéppel.
A gép nem hülye, néha már-már azon gondolkozom, hogy a véletlennek látszó húzásokat ugyanúgy manipulálja egy beleépített program, mint O’Henry egyik novellájában a rulett-golyót manipulálta a pincéből egy, a kaszinó krupiéjával összeköttetésben álló és vele összejátszó gazember.
Szó, ami szó, előfordul, hogy tartósan keveset teljesítek, a gép meg röhög magában.
Ám nem szoktam hagyni magamat.
Új játszmába kezdek, és megígérem magamnak, amit Pistanéni is megígért egykor magának.
Nem idézem újra.
2013.05.21. 06:07 emmausz
Pistanéni
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
https://emmausz.blog.hu/api/trackback/id/tr865309336
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
Utolsó kommentek