Mickey webnaplója

Sztraszty k cstényiu: kb annyit jelent, mint olvasási szenvedély. Orosz érettségi szóbeli tételem címe volt. Gorkij gyermekkori élményét írta meg benne, amikor pléhdobozba gyűjtött viaszt s belelógatott kanócot. Ennek a fényénél, máskor pedig a Hold fényénél olvasott éjszaka, merthogy nappal tilos volt. (O tempora, o mores! Micsoda idők, micsoda erkölcsök!) Azok a régi szép idők nem is igazán voltak mindig szépek. Országtól függetlenül mihaszna foglalatosságnak számított az olvasás, amire épkézláb ember nem érhetett rá. 
Az én gyermekkoromban más szabályok érvényesültek. Vonalas irodalom jellemezte a Rákosi-korszakot, amikor a magyar alsó tagozatos olvasókönyv acélos Szoszóval (Sztálin) szórakoztatott, akit a pópa fia még egy zsebkés odaígérésével sem tudott rávenni, hogy súgjon.   
Szó se róla, az idők múlásával egyre több olvasható könyv került a könyvesboltokba, én mégis az Olcsó könyvtár könyveire hajtottam. Az újságos kioszkok forgalmazták 3-4 Ft/db ezeket a paperback-kiadványokat. A szerkesztőbizottság a nyugati irodalomból is a balos műveket válogatta a sorozatba. Én viszont 6–10 éves koromban még nehezen különböztettem meg az írókat politikai hovatartozásuk szerint. Fatalista módon olvastam, amihez hozzájutottam, és amit jónak, értékesnek gondoltam.
Olvasási szenvedélyem máig tart. Tegnap folytattam az amerikai elbeszélés-kötetkét, és csodák csodája, a következő elbeszélés is az amerikai állapotokat szapulja. Egy utolsó idős, állapotos néger nő nem ér el a közkórházba, a fehérek által fenntartott magánkórház pedig nem fogadja. Az utcán szüli meg gyermekét egy kerítés oszlopaiba kapaszkodva. Az író annyit megenged, hogy egy húszéves fehér ápolónő a szükséges segédeszközökkel a segítségére siet. Biztos, hogy előfordult ilyesmi, tán nem is ritkán. Mégis meglep ma, hogy Amerikáról csak a szemétség szűrődik át a kötetben. Ha a végére érek, talán kivonatolom egy-egy mondatban, hány ganéj-témájú írásra jut egy pozitív kicsengésű.
A könyvkiadás olyan volt tehát, amilyen, mégis azt mondom, hogy valamit nagyon nekem valóan csináltak. Nekem, aki ma inkább öregembernek számítok, mint nem.
Ez pedig a könyvek megformálása, helyigénye és súlya. A megformálás azért nem mindegy, mert egy hosszú lapokból álló kötetet vénülő szemem csak úgy lát tisztán, ha a könyvet tolom elfelé a szememtől. Persze el tudom olvasni akkor is, ha egy helyben áll a kötet, de újabban rájöttem, hogy így kényelmesebb.
Nos, az olcsó könyvtár köteteit nem kell sehova sem tologatni, mert lapjai rövidek, így szemem könnyen követi a sorok hozzám közeledését, mert kicsi a távolságkülönbség. És ez számít. A másik, hogy egész könyvtárnyi elfér belőlük néhány könyvespolcon. Ez nyaraláskor szempont. Ráadásul különösebben nem is kell vigyázni rájuk, hiszen papírjuk nem igényes fajta.
Az is a javukra szól, hogy könnyűek, tehát nem fárasztó kézben tartani őket. Alig néhány dekás egy-egy kötet.   
Egy megjegyzés. Az emlegetett antológia A varázshordó címet viseli. 1966-ban adták ki, (ekkor már 20 éves voltam), és ára még mindig 3 Ft volt. A könyv hátán sorolja az abban az évben megjelent köteteket: Katona: Bánk bán, Móricz: Sárarany, Defoe: Singleton kapitány I–II. Kosztolányi: Esti  Kornél, s kilátásba helyezi Illyés: Ebéd a kastélyban c. munkáját. 
Azzal, aki végigolvasta posztomat, megosztom azt, ami ki nem megy a fejemből napok óta: Nem tudom az okát, hogy miért. Kb. 1973-ra teszem a Demis Roussos-dal megismerését, amikor Éva lányunk született.
Hallgassátok meg. 
https://www.youtube.com/watch?v=7qpDFXPAyXA