Egyszer már elmeséltem, amit most más szempontok miatt megismétlek. A nagybörzsönyi nyaralások (ma családos tábornak hívnák?) egyikén Bandi bácsi – diplomázott gombaszakértő – irányításával elindult a hajtóvadászat őzlábgombákra. A vele kiránduló gyerekek tetemes mennyiséget szedtek össze. A táborban azután az anyukák zsíron dinsztelt hagymával, rávert tojással príma gombapörköltet rittyentettek aznap ebédre.  
A sikerre való tekintettel a produkciót másnap megismételte a gyerekhad. A magukkal hozott szatyrokat hamar újra megtömték őzlábgombával. Amikor ezt Bandi bácsi meglátta, megálljt parancsolt. Ám nem is olyan egyszerű leállni a szedéssel, hiszen az út mentén újabb szép szál gombák nőttek, mégpedig nagy tömegben. A kihívásokat kedvelő gyerekek továbbra is buzgón szedegették az immár cipelhetetlenül sok gombát. Bandi bácsi végképp elvesztette a türelmét az engedetlenséget tapasztalva. Szigorú arcot öltött, és a gyerekekre szólt: Aki még egyszer talál egy őzlábgombát, azt s*be rúgom!   
Ez használt.
Nem tehetek róla, kicsit így vagyok a komisz, csúcsdöntögető árvízről készült fotókkal.  Ma már bizonyosnak látszik, hogy a gátakon posztolók, dolgozók, szervezők, logisztikusok, irányítók és közreműködők tevékenysége és az Isten kegyelme folytán sikerült a legrosszabbtól megmenteni az országot. Minden elismerésem az övéké. (Ha ez Amerikában történik, már hatalmas táblák hirdetnék: MEGCSINÁLTUK! Nem szeretem ezt a „megcsináltuk” lózungot, mert kb. olyan idétlenül hangzik magyarul, mintha azt mondanám: sikeresen nyélbe ütöttük a gátak megvédését. Itthon sikerült végezni valamivel, eredményesen dolgoztunk, s nem „megcsináltuk a projektet”.  Zárójel vége.)
Hála Istennek és az embereknek, a legrosszabb nem következett be.
Most nem is erről akarok szólni, hanem arról, hogy bár mérhetetlenül sok víz hömpölygött át az országon, tízmillió homokzsákot pakoltak erősítésül nyúlgátként a partokra (ahány lélek lakja az országot, annyi zsák szükségeltetett ahhoz, hogy viszonylagos biztonsággal megfogja a nagy vizet), mégis – hihetőleg több fotó készült, mint homokzsák. És ez az, ami már sok. Én is szaporítottam a fényképek számát, de nem artisztikus céllal, hanem hogy a környék eseményeit dokumentáljam. Nem hiszem, hogy akad valaki, aki képes volna összeszámlálni avagy végignézni az árvízről készült valamennyi képet.
Kati nemrég Nagybörzsönyben fotózott – emlékezve az egykori élményekre. Kitért a harminc éve elfogyasztott ízletes gombapörköltre is. (Bandi bácsi replikázására már csak én emlékszem.)
Ugyanez vár a nagy árvízről készült fotókra is. Most túltelítődtünk velük. De harminc év elteltével előszedve másképp fogunk a képekre nézni. Azzal a jóleső érzéssel, hogy igen széleskörű összefogással sikeresen megfogtuk a nagy vizet!
Coda. Ha még egyszer az árvízről akarnék írni, replikázzatok velem, mint egykor Bandi b. a gyermekekkel.