Mickey webnaplója

Találomra a google-ról leszedtem néhány falvédőszöveget.
„Jó ebédet adj férjed elébe, meglesz mindig a házi béke.”
„Két babonás szép szemednek imádója lettem…”
„Édes kincsem, tedd le azt a kis csibét, mert minden anya szereti a gyermekét.”
„Hálás szívvel köszönöm a Sorsnak, hogy Téged adott, senki mást.”
Ezek se rosszak, de gyerekkoromból másra emlékszem. A piacon árulták:
„Oly messze, távol van hazám, csak még egyszer láthatnám.”
Volt azon muskátlis ablak, gémeskút, gólya, búbos kemence, miegyéb.
Anyám mesélte, náluk is volt a konyhában falvédő. Tréfás kedvű öccse gyakran skandálta szövegét. De hogy érdekesebb legyen a dolog, nem a szokott beszédhangján, hanem a levegőt befelé, magába szíva hörögte: „Pompás uzsonna az asztalon!”
Elképzelem. A kamasz mutáló és fordított artikulációs hangját, s azt a pompás uzsonnát a falvédőn, amit az asztalon – úgy vélem – sose talált.
A legrövidebb hímzett szöveget nem is falvédőn találtam, hanem egy – két szöggel a falra akasztott – vászonzseben.  Ez volt ráhímezve: KEFE. Nem fogjátok elhinni, mi lógott ki a zsebből. Egy kefe! Egy ruhakefe.
Ma is gyártani kellene: fehér vászonzseb, gépi hímzéssel rajta: MOBIL. S No ki a’: mi kandikálna ki belőle: egy NOKIA.
Nektek elárulom, a google-on találtam mai utánérzésű falvédőszövegeket. De inkább nem idézem őket, mert csaknem mind bögyörőzős csasztuska volt. Pedig alkalmas volna a humor megcsillantására, ha újfajta falvédő szövegeket gyártanánk.
Pl.:  „Oly messze, távol van. Az ám! Éjfél, mire láthatám.”
Itt megszakad az írásom, mert megint megyünk örökölni.
* * *
Sitty-sutty, Angyalföldön termünk. A lakás zárt és meleg. Levegőtlen. Azért lecipelünk ketten egy fagyasztót, egy mikrosütőt, néhány könyvet, egy nagyszőnyeget. Apróságokat. Szeretném, ha már vége lenne.  Semmire nincs szükségünk.
Robival beszélgetünk, amíg a lányok fordulnak. Mondom neki: az teszi jól, aki élete vége felé megválik mindenféle kacatjától. A hulladékokat maga dobálja a szemétbe. Amiről tudja, hogy XY számára hasznos lehet, érdeklődési körébe tartozik, azt még elcipeli az illetőnek, aki bizonyára örülni fog a figyelmességnek.
A számára már nehezen mozdíthatókról jó, ha lajstromot készít, és meghatározza, legalább egy cetlin, hogy halála esetén kinek szánja. Az majd nyilatkozik: viszi, vagy felajánlja másoknak.
A legjobb, ha semmije sincs az idősnek.
Abban maradunk Robival: A legjobban teszi mindenki, ha nem hal meg.