Mickey webnaplója

Hogy lehet a mával foglalkozni, amikor fél délelőttöm megy el arra, hogy közvetett dokumentumok alapján rekonstruáljam, mi is történt velem 2005-ben, a blogtalanságom utolsó évében? Ugyanis közösen írt blogunkban most ez a penzum.  Miközben szitaként működő agyamban és szertefoszló régi papírjaim és fájljaim között keresgettem, számos olyasmikre bukkantam, melyeket korábban nem olvastam, vagy nem elég figyelmesen. Nem állíthatom, hogy hiábavalóságokkal telt a délelőtt, csak kevéssé tudom igazolni állításom igazát. Régi levelek intimitásokat hordoznak, amiket persze nem lehet megosztani, de amelyek kedvesek, közvetlenek, ihletettek, régi dolgokat idéznek, s társtalan hétköznapjaimba némi színt hoznak. Nem vagyok annyira egyedül. 
Sajnos nem tagadhatom, hogy egyre inkább kezdek Józsi bácsihoz hasonlítani.
Hogy ki volt Józsi bácsi?
Ő minden idők öregembere, aki pontosan emlékszik rá, hogy 1930. május 11-én délután kettőkor mit élt meg, csak arra nem, hogy öt perce már felidézte ugyanezt az emlékét.
Miért mondom?
Merthogy gyerekkorom élményeit folyamatosan sikerült előbányásznom mindenféle koncentrálás nélkül. De azt, hogy ezelőtt 8 éve mi történt, azt úgy kellett összevakarnom különféle feljegyzésekből.
Mindegy, megírtam, s átnézés után felteszem a Hogy is volt c. blogra.
Noha be se kapcsoltam a rádiót, se a tévét, egész délelőtt hangos „techno”-ban volt részem.
 A szemközti házban padlót csiszolnak, a szemközti lakásban az emeleten betonfalat vésnek egy lakásfelújítás keretében végzett vezetékcsere során.
S hogy teljes legyen az örömöm, beszállt a zajbajba egy kvadro-fűkasza.
Emberünk nyeregből irányítva gépét, megstuccolta az ablakunk alatt-előtt elterülő rétet.  
Mégis elkészült ez a poszt.
Mégis elkészült írásom 2005-ről.
S még sincs este.
Nem is lehet, mert még nincs itt az unokánk, akit a bölcsőde szülői értekezlete előtt szülei áthoznak hozzánk.
Szinte mindennap látom a kis szöszke fiúcskát, aki nagyon aranyos.