A tegnap kitüntetett Blanckenstein Miklós felkérésének eleget téve ez előtt kb. 14 éve megfogalmaztam és megszerkesztettem a Jubileumi év 1000–2000 c. album szócikkeit. A mai ünnepre megidézem belőle az ide vonatkozó részt.
Szent István király megkoronázásának millenniuma
A kegyelem ideje a magyarság számára
„Az isteni kegyelem bennünket
mérhetetlen irgalmában
. . . elárasztott.”
(Szent István intelmei, II.)
Izajás azt írja: „A nemzetek olyanok, mint a vízcsepp a vödrön, és mint porszem a mérlegserpenyőn, annyit érnek” (Iz 40,15/a) az Isten hatalmas voltához való hasonlítás szempontjából. Létük mégis Isten akarta valóság. Jézus maga is megsiratja Jeruzsálemet, gyászos jövőjét előre látva: „Jeruzsálem leányai, ne miattam sírjatok! Magatokat és gyermekeiteket sirassátok! Mert jönnek napok, amikor azt mondjátok: »Boldogok a meddők.«” (Lk 23,28, 29)
Az időről a második Péter-levélben ez áll: „Egy nap az Úr előtt annyi, mint ezer év, ezer év pedig annyi, mint egy nap.” (2Pt 3,8b) Mégis nagy jelentősége van az időnek, különösen is a jubileumi esztendőknek, hiszen a jubileum is az Úrtól van. A prédikátor könyvében olvashatunk arról, hogy mindennek megvan az órája és megvan a maga ideje az ég alatt. (Vö. Préd 3,1–9) Ilyen dimenziókban kell mozognunk, gondolkoznunk, ha nemzetünk Istenhez fűződő viszonyát szemléljük, értékeljük. P. Nemeshegyi SJ többször megfogalmazta, hogy tapasztalata szerint a különféle népek között végzett missziós tevékenység – legalábbis látszólag – igen különféle eredményességű. Amikor egy-egy nemzet életében „eljön a kegyelem ideje”, tömeges megnyílás figyelhető meg az Isten felé. Gondoljunk csak arra, hogy a megtérések száma Dél-Koreában hányszorosa a japánokéhoz képest.
Beszélhetünk-e kegyelem idejéről Magyarország vonatkozásában? Mikor következett el? Ha figyelemmel kísérjük nemzetünk történelmét a népvándorlás befejezésétől, azt állapíthatjuk meg, hogy már jóval Szent István kora előtt megérintette a kereszténység a magyarokat. Pannónia szlovén lakói, a nyugati portyázások hatása, a görög és bajor térítőpapok előkészítették a magyarságot a keresztény hitre. A kegyelem ideje mégis Szent István királysága alatt jön el, mégpedig sokszerű módon történik az „isteni beavatkozás”.
A szent király környezete által: Hiszen a korán megtelepedett bencés szerzetesek a clunyi reform megvalósítói. A bencések alapos műveltségre tesznek szert, s naponta négy-öt óra hosszat dicsérik Istent zsolozsmázásukkal. Az ora et labora jelmondat értelmében az ima kap elsődlegességet, és válik legfőbb tevékenységükké; és Isten meghallgatja imáikat.
Még Géza fejedelem idejében és az ő kérésére jön az uralkodói udvarba (Szent) Adalbert, aki egyik kulcsalakja a kegyelem idejének. Adalbert cseh hercegi családból származik, nemzetiségük megismertetésével gazdagítja a fölcseperedő István herceget. A szigorú clunyi reformok szellemét hozza Rómából, ahol jó viszonyban van II. Szilveszter pápával. Minden bizonnyal része volt abban, hogy Szent István a bajor Gizellát vegye feleségül, annál is inkább, mivel Bajor Gizellának másod-unokatestvére. Bencés a velencei származású Szent Gellért is, aki olasz földről érkezik, s annak szellemét hozza a magyar földre. A király kérésére fiát (Szent) Imrét neveli. Gellért jó színvonalon ismeri és tanítja a görög filozófiát. Tudós főpap, akinek egy tanulmánya – a három ifjúról szóló sokkötetes tanulmánya– máig fennmaradt.
Szent királyunk az első francia pápától kér és kap koronát. Gerbert, a későbbi II. Szilveszter neveli azt a III. Ottó császárt, aki majd hozzásegíti ahhoz, hogy a pápai trónra jusson. Pápaként az univerzalizmust hirdeti, a krisztusi világuralomhoz vezető utat egyengeti. II. Szilveszter Adalberttől hallott István kegyességéről. Szívesen küld hát koronát Szent Istvánnak, aki maga is híve lesz az univerzalizmusnak. A pápa a koronaküldéssel Istvánnak és utódainak isteni elhivatáson alapuló méltóságát és az Isten kegyelméből uralkodó keresztény király szuverén felségjogait, valamint apostoli térítőmisszióját ismerte el.
Gizella, Szent István felsége, Szent Adalbert püspök rokona, II. Henrik bajor hercegnek – a magyarok egyik patrónusának, a magyarok szövetségesének – lánya. Gizella eredetileg szerzetes kívánt lenni, majd mégis feleségül ment Szent Istvánhoz. Politikailag is nagyon fontos ez a bajor–magyar szövetség, hiszen Gizella testvére, IV. Szent Henrik szintén szövetségese lesz Szent Istvánnak. A bajor hatás baráti és keresztény. Gizella révén éri és erősíti a magyarokat.
Ki volt Szent István? István (megkeresztelkedése előtt Vajk) jellemében, tudásában, tetteiben bizonyítja uralkodásra való rátermettségét. Erről árulkodnak ránk maradt írásai: Intelmei Szent Imre herceghez (1. sz. törvénye), illetve második törvénye. Bölcs uralkodó, aki gondoskodik országa jelenéről, de – és ez igen fontos – jövőjéről is. Uralkodása megpecsételte a magyar pogányság sorsát. A krisztusi hit, a keresztény gondolat, a latin nyelvű Róma és Cluny forrásaiból táplálkozó nyugati szerzeteskultúra honosodott meg országlása alatt. Szent István egyházszervezési sikerét törvényei garantálják. Az egyházi és közigazgatási törvényei olasz, illetve bajor hatást mutatnak. Intelmeiben fontossági rendbe állítja a fia által követendő elveket. Első a hit, majd azok, akik a hitet táplálják, utóbb következnek az előkelőségek, bölcsek, az ima, az erények. Gondoskodik arról, hogy ne legyen egynyelvű az ország. Intelmeiben ugyanazt hangoztatja, amit a XX. század derekán az ENSZ emberi jogokról szóló nyilatkozata: „Minden ember azonos állapotban születik.” (Szent István intelmei, IV) Szent István tizenkét egyházmegye létesítését határozta el, ezekből tizet megszervez. Uralkodása alatt több mint tíz új monostor épül. Zarándokokat fogad nyugatról. A szentföldi zarándokok részére Bizáncban templomot és szállót, Jeruzsálemben és Rómában kolostorszállót, a püspöki és káptalani városokban kőtemplomokat építtet. Gizella és udvarhölgyei látják el ezeket miseruhával s egyéb egyházi felszereléssel. Minden tíz falu köteles templomot építeni. A káptalani és kolostori iskolák az Európa-szerte szokásos tanterv szerint oktatnak.
Kiépíti a közigazgatást, s az ország határainak védelmére frank–német mintára határispánságokat hoz létre.
Történészek megállapítása szerint Szent István a szomszédos fejedelmekkel ellentétben nem folytatott hadjáratot a környező népek megsemmisítésére. Míg a korabeli lengyel és cseh fejedelmek a rájuk támadó feleket a végsőkig üldözték, Szent István bölcs mértékletességgel az országot ért agresszió megfékezését csak az ország határáig tartotta szükségesnek. Tény az, hogy a Kárpát-medence korábban itt élő nemzetei közül egy sem tudta huzamos ideig állammá szervezni önmagát. Szent István vezetésével ez a magyaroknak sikerült, mint ezt az elmúlt ezer esztendő tanúsítja.
Szent István legszentebb gesztusával – a hagyomány szerint – magát és országát Isten örökké szűz anyjának, Máriának oltalmába ajánlotta (kinek mennybevétele ünnepét Királynő napjának, a magyarok Nagyasszonya napjának mondják máig a magyarok).
Szent István tehát jó érzékkel korszerű kereszténységet, a clunyi szellemet hordozó kereszténységet és keresztény műveltséget emelt be országába, igényelte a szerzetesek megtelepedését, kérte segítségüket. Megteremtette az egyház intézményeit, és gondoskodott fenntartásukról is. Maga gyermekkorától fogva istenhívő életet élt; egész életműve ezt bizonyítja. Az országnak az Istenanya oltalmába ajánlása hatásában messze túlnőtt saját korán.
Szent Istvánt a kor szokása szerint a nép kezdeményezésére, de még a XI. században avatták szentté.
Joggal mondható, hogy imái meghallgatásra találtak Istennél, „aki kiválasztotta őt, és arra rendelte, hogy maradandó gyümölcsöt hozzon.” Szent István érdeme, hogy felismerte az Úr hangját, és engedelmeskedett is neki. Így vált a Teremtő eszközévé és nemzete javára. Ezért gondolhatjuk méltán azt, hogy uralkodása alatt eljött a kegyelem ideje hazánk számára, s hogy elindult a magyarság a kereszténység útján a keresztény erkölcsi alapok deklarálásával, intézményi rendszerének megteremtésével.
„Hajh, de bűneink miatt / Gyúlt harag kebledben . . .”
Mérvadó töreténészek szerint a magyarság a kereszténység nélkül valószínűleg ugyanúgy eltűnt volna mint a többi előttük itt élt nép. Ám történelme során nem fogtak ki rajta a birodalmak: sem a mongol, sem az oszmán, sem az osztrák, sem a szovjet. Annál meglepőbb, hogy mindezek szertehullásának tanúivá váltunk. Ami pedig a vallást illeti, minden időben ellenállt az idegen ideológiáknak. A magyarság nagyon sokáig megőrizte keresztény értékrendjét. Nem fogott rajta az iszlámosítási törekvés sem, noha százötven évig tartott a török megszállás.
De utolért bennünket néhány alapvető átok. Az egyik a népességfogyás. Anélkül, hogy a részletekbe mennénk, ennek legalapvetőbb oka az a huzamos mérgezés, mely tehetségtelen alávaló nemzetnek állította be nemzetünket. Ha valaki nem járhat-kelhet emelt fővel saját hazájában, valami ilyesmi éri utol. Még ugyanennek a problémának a hátterében áll a lakáshoz jutás teljes megoldatlansága is. Mikor Bush elnök hazánkba látogatott, rövid beszédben fejtette ki, mennyire irigyel bennünket, hogy immár szabad ország építése lehet osztályrészünk. (A lengyeleknek is ezt mondta.) Ám az országos apátia mindmáig fékezi a jó magyarok lelkesedését.
Még két olyan erkölcsi lepusztulásról kell említést tennem, amely az elmúlt évtizedek óta folyamatosan jelen van. Ezek: a tulajdontisztelet elemi hiánya és a hazugság. Aki pillanatnyi önérdekének rendeli alá a tulajdonlás kérdését, azzal nem lehet országot építeni. Ugyanígy, aki pillanatnyi önérdekének veti alá az igazságot, azzal nem lehet eredményesen párbeszédet folytatni, mert nincs meg – relativizálódik – az a „platform”, amely értelmessé tehetné a kommunikációt. (A két utóbbi magatartás tulajdonképpen egyfajta cinizmus.) Eme erkölcsét veszteni látszó társadalomra zúdul a fogyasztáscentrikus valóság, mely maga a gyakorlati ateizmus. Az a baj, hogy a dolgokhoz való kötődés megelőzi a személyekhez kötődést fontossági sorrendben. Ez a legnagyobb aránytévesztés, ami érhet egy társadalmat. Akkor kerül talpára az ember, amikor rádöbben arra, hogy az élet értéke, társaié is, mérhetetlenül meghaladja az általa bálványozott anyagi szükségleteket. Ebből kell kinőnünk, hogy a szeretet civilizációja valósuljon meg Szent István országában.
Prohászka Ottokár, a huszadik század eleji szent életű püspök azt jósolja, hogy bár „Szent István rendi alkotmánya ellen sokan harcoltak, . . . az idők kerekét, a fejlődés menetét megakasztani nem lehet, az ezredik évben éppoly kevéssé, mint . . . – biztos indukció alapján állíthatjuk – 2000-ben sem.” Adja Isten, hogy igaza legyen, adja, hogy magyarság számára újra eljöjjön a kegyelem ideje, Istenbe vetett hitéhez visszatérjen, hitében megújuljon, és emelt fővel, bizakodással tekintve a jövőbe fogjon a III. évezredben saját országának újra felépítéséhez.
Utolsó kommentek