Mickey webnaplója

Vox populi vox dei. A nép szava isten szava, tartották a rómaiak, de csak részben volt igazuk. A tapasztalat szerint a nép szava meglehetősen ritkán talál megértő fülekre. Néha azonban fordul a helyzet, és eljut a hatóságok ingerküszöbéig, sőt egészében megértésre talál. Huszonnégy éve lakunk Aquincumban. Csodás itt minden, illetve majdnem minden. 
Az elmúlt évtizedekben kétféle típusú járda létezett, a harmadik típushoz éppen a hiányuk tartozott. Meglehetősen sok útszakaszhoz egész egyszerűen nem építettek járdát. Nem álmodták meg az autóforgalmat. Úgy vélték, hogy a lakástulajdonosok meg az a néhány betévedő autó kényelmesen megfér egymással a két autónak épp csak szűken elég úttesten, amelyhez nem tartozik járda.
Térjünk csak vissza azonban a kétféle gyalogos útra. Az egyik fajtájuk, a formális betonjárdák. Ezek derékszögben következtek egymásra az útkereszteződéseknél. A másik, informális fajtájuk a kitaposott földút. Ezt a földutat azok taposták, akik hallottak már arról, hogy a derékszögű háromszög átfogója mindenképpen rövidebb, mint a hozzá tartozó két befogó.
A telep két táborra szakadt. Az egyikhez jobbára nők tartoztak, akik féltek a réten elszórt kutyagumiktól, a portól és a sártól, s a két befogó mentén haladtak. Ugyanezt tették a természet kímélői is olykor a rétet összemászkálókkal összetűzve, miszerint azok tönkreteszik a természetet. Akinek volt esze, kutyát vitt magával, mert aki kutyát sétáltat, arra nem vonatkozik a természet összemászkálásának a tilalma. Nekem nem volt kutyám, de férfi lévén a legrövidebb útvonalon kívántam közlekedni mióta élek. Én és mások tehát összemászkáltunk egy bekötőútnyit a szép gazos réten. Szabályos nyomvonalon haladtunk, mely lassan megsüppedt, olykor teli lett latyakkal. Ilyenkor még jobbra-balra is tapostunk egy-egy nyomvonalat, a sármentes területtől elhódítva.
Ezelőtt vagy húsz évvel megírtam, hogy az NDK-ban a lakótelepeket készre jelentették, a tulajdonosok vagy bérlők beköltöztek, és megkezdték a terep összejárkálását. Egyik irány az élelmiszerbolt felé mutatott, másik nyomvonal a buszmegállóhoz. És így tovább. Kialakult egy spontán haladási útvonal a puszta földön. Nos, ezután jöttek a mérnökök, és örömmel állapították meg, hogy úttervezésük nagyjából el is készült. A kitaposott utakat leflaszterezték, és máris működött a használható, praktikus járdarendszer. Mi most jutottunk el odáig, hogy újabb pénzek felhasználásával elkészült az általunk kitaposott nyomvonal kiépítése is betonalapra tett járótéglák lerakásával.
Nagy lépés ez a gyalogosok boldoggá tétele irányában.
Már csak egy a vágyam, hogy az ugyancsak 25 éve használt úttestet, amely a lakótelep déli részét köti be a Szentendrei útba, hozzák egy síkba a kikanyarodó aszfaltúttal, mert már egy negyed évszázada, hogy a járdaszegélyről zökken valamennyi autó a kanyarba. Ugyanez a helyzet azokkal is, akik északi irányban szeretnék elhagyni az utat. Le kell ugratniuk a Szentendrei útra. Ha ugyan nem veszélyezteti a kikanyarodást a buszmegálló közelsége, vagy egy-egy jobbra előzni akaró őrült köszörűs.                          
Volna még erre egy kis pénz? Azután már tényleg csak a régen lefektetett flaszterutakat kellene újabb réteggel egyenesbe hozni, mert a kátyúk minden alkalommal vizsgáztatják a kocsik futóműveit, teleszkópjait.