Mickey webnaplója

Vákuum. Igen, vákuum keletkezik, amikor létszámunk redukálódik. A vendégségből hazajövet, a miséről hazajövet, amikor a közelünkben lakó fiatalok hazaviszik unokánkat, s végül, amikor Tücsi is kivonul a lakásból munkája után nézve.
Én még vagyok? – tapogatom meg magamat.
Pont én, akik egyike vagyok azoknak hivatalból, akik bal féltekével gondolkoznak (vö. tegnapi poszt), s akikről kiderült, hogy kevésbé fogják a lényeget (mert elemeznek, okoskodnak) mint a nők, s még inkább, mint a gyermekek. Én azért szeretném tovább árnyalni a képet. (Ezt újabb okoskodásnak lehet betudni.) Azt hiszem, a végtelen, és számunkra be nem fogható Valóságot elég messziről pedzik mind az okoskodó-elemző férfiak, mind az intuitív nők, mind az ártatlan gyermekek. A férfiak védelmében hangoztatom: ennek a hármasságnak egymást kiegészítő volta miatt elengedhetetlenül nagy szükségünk van egymásra; legalábbis így gondolom.
Visszatérve az egyedülléthez, kedves olvasóimat beavatom abba, hogy a vákuum keltette magányomat mivel ütöm el.
Hajnalban többnyire lendületesen írni kezdek. Alighanem eltérő az emberek alkotókedvének napi ideje. Én koromnál fogva későn fekszem és korán kelek. Frissen, kipihent aggyal ugrom neki soron következő elemzéseimhez. Mivel férfi vagyok, az én feladatom, hogy az élet apró mozzanatairól tájékoztassam azokat, akiket ez egyáltalán érdekel. Próbálom a lehetőségeim szerint humorral tenni, hogy rá ne unjanak okoskodásaimra, akik „ilyet szeret”-nek (plagizálom az „A jó lovas katonának” kezdetű népdalból). Tehát először írok, majd előtte-utána próbálok kapcsolatot teremtetni az égiekkel. Nem könnyű, mert ehhez kellene az intuíció, az ártatlanság, több empátia, intenzívebb befelé figyelés és semmire se gondolás. Ez nekem nehezen megy.
Reggeli, mise, ha kell vásárlás. (Ma nem kell.)
Szoknom kellene, hogy magammal vigyem fényképezőgépemet misére, mert közel a Duna, s észszerűbb (ne húzd alá pirossal, az új helyesírás szerint írtam, teljesen ésszerűtlenül) volna annak szépséges partján kószálni, mint a séta felét azzal tölteni, hogy tőlünk indulva megközelítsem a partot.
Ez alig jut eszembe, pedig hasznos volna. Na, majd.
Napjaimat könyvek, rejtvények, tévé, fotózás, internet előtti üldögélés között töltöm.
Újabb kísérletem a komplexitásra törekvés jegyében a szinesztézia sajátos megnyilvánulása. A fb-ra feltett képek és a napi posztjaim összehangolása, amikor lehetséges.
Újabban szokott sikerülni.
Azt gondolom ugyanis, hogy a két műfaj, a képalkotás és az írott szövegek alkotása egymást előnyösen kiegészít(het)ik. (Már megint okoskodom. Csináld, és kész!)
Szeretnék olyasvalamiket megosztani e módszerrel, amik érdeklődésre tarthatnak számot az ismerőseim körében.
Azt hiszem, mára ennyi elég, és kicsit hozzájárult a már régóta folyó bemutatkozásomhoz.