Mickey webnaplója

Antipatikus kifejezésekről, szavakról olvasok Ági blogjában. Ő betiltaná használatukat. Egyik kommentező válaszában írja: akkor nem maradna egy szavunk se. Csakugyan nem, mert mindenki más szavakat tart undormányosnak. 
Néhányat azért kiemelek közülük.
– Szerintem is pocsék a pocaklakó. pedig igen precíz összetétel.  A magzat, az embrió, az intrauterin lény, az ébrény, a méhmagzat mind azonos fejődési szakaszban lévő emberkét fejez ki. Stílusértékük eltérő, de éppen erről nincs értelme vitatkozni. „Gusztiról nem beszélünk” – „mondhatnók”, ha a Gusztit, és a mondhatnókot nem utálnák annyian. Utóbbiak „alkalmasint” (hihetőleg, feltehetően) a „de gustibus non est disputandum” és a „mondhatnánk” hívei.    
De ha a pocaklakó nem stílusos, nekem a „korábban születettek” ugyanígy nehezen emészthető az öregek, az idősek, aggok, nyugdíjas korosztály, aggastyán korban lévők, élemedettek helyett. Alighanem van ezekben kordivat, valakinek a majmolása, aki szívesen alkalmazza ezeket.
Van, aki eszik, s van aki „ráhúzza a fejét” a szendvicsre, uram bocsá „beteszi az arcába”. Van, aki hanyatt esik a meglepetéstől. Van aki „dob egy hátast”, s olyan is akad, aki „lemegy hídba”. Persze nem kell ezeket szeretni, de érdemes elfogadni őket, mert beszélő embertársunk maga sem azonos velünk, következőleg beszédstílusa, szókincse sem azonos a miénkkel. Szoknunk, tűrnünk kell a tarkaságot. Szeretni nem muszáj, hiszen kinek-kinek más az ízlése.      
Sokfélét emlegettek a hozzászólók is, nem sorolom mindet.
– A „Szép napot!” Amikor évtizedekkel ezelőtt először hallottam, olyasvalaki mondta, aki Münchenből érkezett hosszú tanulmányút után. Szerintem onnan hozta. Mindenesetre széles körben elterjedt. Én nem gondolom, hogy egy tőlem idegen ember ne kívánhatna bármiféle jót. Ha azt mondom: Jó napot! Az is kívánság, ha el is kopott már a végéről a kívánok szó. Mint ahogyan egy másik változatban ez elejéről kopott el az Adjon Isten. Roma körökben pl. Szerencsés napot kívánnak egymásnak, olykor a gádzsóknak is.
– A férjem helyett  pasim,  barátom, szerelmem, élettársam, partnerem, kedvesem, uram, őakiférfim, kisdrágám használata megint eltérő stílusban fogalmazzák ugyanazt vagy hasonló viszonyokat. Kinek-kinek lelke rajta, hogy mit használ. Társas viszonyban kettőn múlik a vásár. Úgy nevezzék egymást, ahogy kettejüknek megfelel. Van, aki kisuramnak hívja a férjét, a másik papának, a harmadik „ember”-nek, vannak, akik keresztnevükön szólítják egymást. Nehéz ebbe beleszólni, talán nem is érdemes. Ha egyszer valaki szívesen veszi, hogy nyuszifülnek nevezzék, legyen neki, ha pedig husikámnak vagy „babanéni”-nek, „öcsibácsi”-nak, az is. Én azért magamban meg szoktam mosolyogni ezeket.
Mindnek stílusértéke van, és egy író adott esetben tudatosan is alkalmazza ezeket, mert jól jellemzik azt, akit ábrázolni akar.