Mickey webnaplója

Régen kétféle tojást lehetett kapni: frisset és zápot. A friss tojást megettük, a záptojást kidobtuk. Most az üzletközpontban láttam fele nagyságú tojást egész rendes áron, drágán tojásnyi tojásokat. De a fenemód nagy választéktól ideges lettem: Van E-vitaminnal dúsított, van extra nagy, van kénes vagy jódozott, már nem is tudom, van bio, van mélyalmos, van nagy kiszerelésű, van féltucatos, van tízes doboz. És ez mindennel így. Zavaró ez a bőség. A pénztárost is zavarhatta: egy tepertőkrém helyett zavarában kettőt ütött a gépbe. A pénztártól való távozás után pedig khm…
A szeretet a rosszat föl nem rója.
Holnap a rászorulóknak lesz gyűjtés az egész ország összes templomában. A hozzátartozó szlogen talán ez: Jobb adni, mint kapni. Hát persze hogy jobb adni. A nagycsaládosoknak mi is adtunk kristálycukrokat az üzletközpontban. Mondom az asszonynak: Papírom van róla, hogy mi is nagycsaládosok vagyunk. Mindegy. Jobb adni, mint kapni. Van benne vááálámi, de néém áz igázi!
Ha jobb adni, adjon mindenki. És fejezze ki mindenki sajnálatát azok iránt, akik kapnak. De hát ez abszurd. Ha mindenki ad, akkor ki kap? Ha a társadalom jó részét megfosztjuk attól, hogy adhasson, mert ők a kapásra kijelöltek halmazába osztattak, akkor elvesszük tőlük a jobbik részt, azaz nem hagyjuk, hogy ők is nagylelkűek legyenek, és adjanak. Így hát rosszul járnak, mert jobb adni, mint kapni, következésképpen rosszabb kapni, mint adni.
A paradoxon feloldása az időbeli eltolódásban van.
Az irgalmas szamaritánus a megfelelő pillanatban rájött arra, hogy itt a cselekvés ideje, az adás ideje. Ez nem jelenti azt, hogy ha kapásra szorul valaha, nem fogja elfogadni, mert ő csak adni szeret.
Ma nekem, holnap neked lehet szükséged arra, hogy kapjál.
Ma engem ér az az öröm, hogy adhatok, holnap lehet, hogy te leszel részese az adás örömének.
Mivel ma ez jutott eszembe, ezt a posztot adom Neked. Kérlek, fogadd el!
Holnap én fogadom el a Te posztodat. Sőt már ma is, amennyiben hiteles, és nem ugyanarról szól, mint az enyém.
Az ókori rómaiakkal együtt Bismarck azt mondta: Do ut des! Adok, hogy adj.
Ezt nem osztom. 
Adok, mert a szolidaritás ma így kívánja, és adsz, majd amikor a szolidaritás úgy kívánja.