Isten és ember. Egyház: Intézmény és karizma? Kapcsolatok.
Ezek relációk, kivéve a Teremtő Istent. Mózesnek megnevezi magát: Aki VAN. Mi többiek csak lettünk, vagyunk, leszünk. Mostanában párhuzamosan több könyvet olvasok. Paulette Boudet: Ez nem a te harcod… c. könyvében lábjegyzetben ez áll: Egy zsidó, magát hitetlennek valló asztrofizikus barátommal beszélgettünk egyszer a Bibliáról. Bizonyos idő elteltével feltettem neki a kérdést: Valóban azt hiszi, hogy minden létező, a világ, a világmindenség a véletlen műve? Hosszas hallgatás után nagyon lassan azt mondta: Mindezek mögött valami csodálatos, gondolkodó energia áll.
Ez az ott álló energia mutatkozott be Mózesnek így: Én vagyok, aki van.
Erről a LÉTEZŐről próbál valamit mondani nekünk a vallás írásos lenyomata, pl. a Biblia. (Azért említem én ezt, mert mint kinyilatkoztatást én ezt fogadom el hitelesnek.)
A vallás megjelenítője egyfajta intézmény, az egyház. Az egyházat hitelesíti tanítása és az egyház élő tagjai. Az élő tagok megismerték a tanítások alapján a végtelen Istent, amennyire megismerhették, és vagy ebben maradnak (képesek beszélni az Istenről) vagy ellépnek a személyesség felé, a kapcsolat felé, a karizmák használata felé (akik képesek beszélni az Istennel, s kapcsolatukról nekünk.). J. Ratzinger jó húsz éve tanulmányt írt az egyház két arcáról: Intézmény és karizma címmel. A kettő feltételezi egymást, szükségük van egymásra, kiegészítik egymást, és nem szabad egyiknek se magát túlságosan előtérbe helyezni.
Csakhogy tovább kell lépni. Erre mutat példát az új pápa, Ferenc. Azért kiváló az ő jelenléte a központban, mert határozott lépéseket tesz az intézmény hatalmas mivoltának a szükséges mértékig való lebontására, visszabontására. Erősíti viszont a kapcsolat-jelleget. Mégpedig a két értelmesen lehetséges irányban: Istenhez és az emberhez közelítve. Az Istenből áradó szeretetet továbbítja tehetsége és kompetenciája szerint. Mivel készséges eszköze annak, akit az emberek előtt képvisel, hatásos és hiteles cselekedetekben csapódik le mindaz, amit tanít, mert azt tanítja, amit megél.
Mondom: párhuzamosan több könyvet olvasok. Egyikről csak tudomásom van. Csak egy fülszövegnyire értesültem róla, hogy megjelent a Magyarok lelkiállapotáról szóló 2013-as kiadvány. Többek között megemlíti, hogy a vallásosság kicsit visszaszorulóban van. Az okokat talán megválaszolja, talán nem. Az előzőek kifejtése után azt gondolom, hogy az itt következők valamelyikén akadnak fenn az emberek.
Nem hiszik, hogy a világ nem véletlenül kóvályog az űrben.
Nem hiszik, hogy egy Valaki őrködik az egész rendszer – az egy valóság – fölött (nevezzük Gondviselésnek).
Nem hiszik, hogy a kinyilatkoztatás hiteles.
Nem szólítja meg őket a Biblia.
Nem hiteles számukra az egyház, mert gyarló emberekből (is) áll. (És a vértanúk, és a túlélő szentek?)
Nem hiteles az egyház, mint intézmény. A pápa (The Times szerint 2013-ban az év embere!) éppen most akar szegény egyházat maga körül teremteni.   
Nem hiszik, hogy az Isten szeretet. 
Nem hiszik, hogy a világon mindenkinek éppen ez az egy parancs felel meg, semmi más: a szeretet. 
Nem hitelesek előttük a többé-kevésbé orrlógató keresztények. (A kivételesen szentként élők nem lehetnek túlságosan sokan, de ha vannak is, ötven év megfosztottság, szétszóratás, megalapozatlan rágalmak folyamatos szórása megtette a hatását. Az orrlógatás mindezek következménye, s megvan benne bőven az írott és az elektronikus sajtó felelőssége is.
Nos, hát innen kell tápászkodnunk.
Adja Isten, hogy sikerüljön.