Mickey webnaplója

Kriszta bloggerina Pilinszkyt idézi. Pilinszky pedig azt az elcsendesülést idézi eszembe, ami minket ért a józsefvárosi Tömő utcában. Most lássuk, mit fogalmaz meg a költő ezúttal prózában, s majd utána folytatom saját gondolataimat.
"Szilveszterkor lépjük át az új év küszöbét, s az elmúlás szomorúságán átragyog az újrakezdés mosolya. A szilveszteri "hangulat" nagyon is összetett valami, s kivált az a hívő számára. Hála és remény, számadás és tervezgetés, mulatság és komolyság, bánat és öröm találkozója a szilveszteri "tizenkettő". 
            Az egyetlen ünnepünk, mely túlmutatva önmagán az egész esztendőt felidézi bennünk. Szilveszterre azt is mondhatnánk, hogy magának az Időnek ünnepe, magának a titokzatos földi Időnek a megszentelése. Épp ezért sokszor az az érzésem, hogy rosszul ünnepeljük. Tulajdonképp csendben, szinte hallgatózva kellene fogadnunk, mint valaki a hóesés kezdetét lesi, vagy a csillagok neszére figyel, vagy mint a gazda, ki az éjszaka csendjéből a vetés növését szeretné kihallgatni. Tizenkét óra van. Az éjszakában most fejezte be körforgását a Föld, s most kezd egy újabb égi kör írásába. Fejünk fölött, mint forgó kristálytömb, a csillagos egyetem. De a mi szívünk e pillanatban egyedül Övé, e csodálatos mozgás, múlás és érkezés Uráé. S ezt ne feledjük el a legharsányabb szilveszteri zsivajban se: véghetetlen csendben és szelíden Isten most hajtja át csillagnyájait az ó-esztendőből az új-esztendő mezőire."
Emlékezetem szerint 1983 szilveszterére a Tömő utcai lelkészség szentségimádást hirdetett a késő esti órákra, majd éjfélkor szépséges koncelebrált misét tartottak éneklésekkel, összeszedett lelkeknek.
Amire odajutottam, fülem már tele volt a trombiták sípjának unalmas recsegésével, a petárdák pukkanásaival, a fellőtt rakéták sistergésével. a templomocskába belépve nagyságrenddel halkabb világ fogadott. a csendet csak az istendicsőítő dalok törték meg, de nem fülsértően. Inkább csendes elmélyülés volt. S igen távolinak tűntek a kinti robbantgatások hangjai, a világ hangicsálásai.
Belül a csend, a csendben az Örökkévaló és lábainál mi. Megéltük azt, amit Pilinszky fogalmazott.
Idén itthon kornyadoztunk s hallgattuk a rétről indított rakéták erőszakos hangját. Állandóan annak a balesetnek az esélyére fülelve, hogy bármelyik rakéta gellert kapva becsapódhat az ablakba, az erkélyünkre. Ez a móka évente megismétlődik.
Hozzám sose állt közel a tűzijáték műbalhéja, talmi ragyogása majd semmibe hanyatlása. Posztomban meg is említettem, hogy túl a pocsékoláson, nem segíti az amúgy is elég mocskos levegőt tisztítani, sőt…
Vágyam, hogy minden évváltást a jövőben csendes elmélkedésben, az Isten tiszteletére összejött közösségben üljem meg. egészen biztos vagyok benne, hogy a fővárosban sok helyen van ilyen, csak többé-kevésbé zárt közösségek rendeznek maguknak ilyet. Ha olyasvalaki olvassa posztomat közülük, akinek nagyobb rálátása van nálam ezekre a rendezvényekre, tegye meg, hogy időben tájékoztatást tesz közzé az interneten, hogy az arra vágyók, mint mi is, egy számu(n)kra elérhető helyen tartott elcsendesülés részese(i) lehessen (lehessünk).
Az Új ember minden nyár elején közzéteszi, hogy a Balaton partján mikor és hol tartanak misét. Ilyesfajta nyilvános közlésre vágyom. Arra, hogy tegyék nyilvánossá a szilveszter esti programokat is.