Mickey webnaplója

Laci sok van, de ebből a Laciból csak egy – volt. Póta Laci tegnap elment. Blogomban többször szerepelt. Pl. 2011. október 22-én ezt írom: Könyv: Szigorúan titkos dandár. Mivel a Rákosiék által MUSZ-ra kötelezettek sorsáról szól a munka (a bányamunkás csoportokról is), úgy véltem, hogy gyorsan letesztelem, elég alapos-e a kötet. Ugyanis a végén abc-rendben közli a több ezer MUSZ-os nevét. Felütöttem a p betűnél, és csakugyan szerepel benne Póta László neve, aki ma is élő jezsuita testvér, és aki Várpalotán raboskodott, bányamunkásként. Betegsége kapcsán pedig azt említem, hogy sose volt bátorságom kidolgozott ökleit lefényképezni, pedig oly sokszor megbámultam, amikor egymásba kulcsolta ujjait a kápolnában. Sokat láttam kék műanyag borítású angol nyelvű zsolozsmáskönyvét olvasva a térdeplőn, vagy virágrendezés közben a kápolnában, ám legtöbbet a konyhában és a konyhakertben.
Laci jelenség volt a jezsuita rendben. Sokáig ő volt „a testvér” a Sodrás utcában. Rövid életrajza olvasható a Magyar jezs.-k vallomásai II. kötetében. Onnan tudom, hogy kéziratát én rendeztem a könyvbe.
Igazán az Üldözött jezsuiták vallomásaiban lett volna a helye.
Miért is?
Gyerekkorában ismerkedett meg a renddel Mezőkövesden, hiszen ott élt. 16 évesen 1947-ben belép a rendbe. 1950-ben sekrestyés a Mária utcában. Egy stencilgépet átvisznek a szomszéd utcában lévő nővérek házába. Emiatt bűnvádi eljárás alá vonják 51-ben. 2x4 órát vallatják, a második kihallgatásán 14 detektív faggatja. Félévre elítélik, mert bűntény nem bizonyítható, de feltételezhető. Meghurcoltatása:
51 dec. Móri ÁG-ban láncra fűzve ássa a fagyott krumplit harmincad magával.
52. jan. Inotai erőmű (egyike a 6000 rabnak).
52 jún. MUSZos Miskolcon,
onnan Badacsonytomajon kőbányában 3 hónap, majd
Szentkirályszabadján egy hónapig és
Tatabányán 8 hónapig.
Onnan Komlóra kerül szintén bányába, 500 m-rel a föld alá.
1954-ben szabadul.
Ennyit a Rákosi éráról, s a semmiért kiosztott fél évről, amely kicsit többre sikerült.
Természetesen kiküldi a rend 56-ban Nyugatra.
Állomásai: Bécs–St. Andrä, Kanada. Montreal–El Paso, Torontó–Courtland.
Visszaemlékezéseiben megírja, hogy Rómától a Yosemite parkig, Pasadenától Jeruzsálemig sok helyütt megfordul.
Majd hazatér, s a Sodrás utcában dolgozik folyamatosan, naponta a szeme nyitásától kezdve az esti lecsukásáig. Ameddig csak ébren van. Mindig talál munkát a rendházban vagy a kertben. Hamar megbarátkoztunk. Nagyon becsültem igyekezetéért, szorgalmáért, becsületes kedves életviteléért. Fiammal még birkózott a rendi konyhában, utóbb ünnepek alkalmával kalácsot sütött a civil alkalmazottaknak fegyelmességből. Évtizedekig volt a ház szakácsa. Mert azt is kitanulta.
Sajnálom is, nem is, hogy nem látogattam meg a kórházban. Az Irgalmasoknál feküdt az intenzíven. Beszélni nem tudott. Úgy tájékozódtam, hogy sokan látogatták a rendből s azon kívül is. Más forrásból arról értesültem, hogy a súlyos betegek látogatása sokukat fáraszt. Bocsássa meg nekem, hogy így döntöttem.
Utóbb a Korányi Kórházba kerül. Itt halt meg tegnap reggel.
Onnan, ahol most van, jóságosan mosolyog közöttünk töltött küzdelmes életén. R.I.P.