A böjt vége felé járunk. A farizeusok legnagyobb meglepetésére Krisztus Jézus, a Felkent királyi méltósággal vonul be Jeruzsálembe. Elfogató parancsot adtak ki ellene, mégsem emel rá senki kezet. Sőt, lába elé rakják ruhájukat, pálmaágakkal hódolnak az előtt, aki szamárcsikón érkezik. Ezen a vasárnapon visz szentelt barkát haza a hívősereg, miután valamiféle feldolgozásban végighallgatja a passiót, Jézus szenvedéstörténetét az evangéliumi szakasz helyett. Krisztus a király. A nép boldog. A bevonuló király nem az. Legalábbis magában gyötrődik. Amit amazok nem is sejtenek, Ő hallatlan mélyen megéli. Akik itt hozsannáznak, napokon belül ellene fordulnak. Krisztus bevonul, de tudja, hogy a szenvedés kelyhét ki kell innia. Szeretetből teszi. Mérhetetlen szeretetből, empátiából minden ember iránti szeretetétől vezérelve. Nemcsak barátaiért adja életét, hanem ellenségeiért is. Az evangéliumokban ez a megrendülés nem szerepel. Emlékezetem szerint Szent Fausztina nővérnek (akkor még Faustyna Kowalska) adta tudomására a Feltámadott, hogy neki nem jelentett örömünnepet ez a látszólagos ünnepi fogadtatás, mert benne élt a folyamat a teljes végkifejletig, és ez kettős érzésekkel töltötte el. Elképzelem: Belelátott minden jelenlévőnek a lelkébe. De nemcsak a jelen lévő emberekébe, hanem mindnyájunkéba, akikért életáldozatát szeretetből meghozta. Volt oka elborzadásra. Mit élhetett át ennek a látomásnak a birtokában? Aki tele volt könyörülettel, és tiszta teljes mivoltában, szembesült a múltból előlépő, a jelenben élő és az eljövendő idők emberiségének erkölcsével s valamennyi erkölcstelen, szeretetlen, életellenes tettével. Szembesült minden korok ártatlanjainak összes szenvedésével. És magára vette teljesen vállalva a fekete bárány sorsát. Csoda, hogy nem roskadt össze alatta a szamárcsikó, s hogy maga túlélte igaz víziója gyötrelmeit.
Lábjegyzet. Közöm a Ter 42-höz. Az éhínség Jákobot is arra ösztönzi, hogy tíz fiát Egyiptomba küldje gabonáért. Benjámint otthon tartja. Hisz „József már nem él”. József fogadja őket, többször vitázik-játszik velük, mint macska az egerekkel. Kihallgatja őket, mert érti nyelvüket. A tíz testvér arról tárgyal, hogy vétettek az Isten ellen, amikor öccsüket veszni hagyták. Ezért szakad a nyakukba a csapás. József Simeont túszként visszatartja, a többieket is kémkedéssel vádolja, de hazaküldi azzal, hogy a túszt csak akkor engedi szabadon, ha legközelebb Benjámint is elhozzák. Titokban a pénzüket visszacsempészteti zsákjukba. Azok hazaérve beszámolnak a történtekről, de Jákob nem szeretné, ha Benjamint is el kellene veszítenie. Ellenkezik velük. Nincs már József, Simeon élete is veszélyben forog, hogy engedhetné el a legkisebbet is.
Közöm. Számomra kiderül, hogy nincs tökéletes ember a földön. József számító, aki visszaél az éhezők helyzetével és hatalmas vagyont szed be a gabonavásárlóktól. A tíz testvért nem kell bemutatnunk, ők elkövették, amit elkövettek, s most saját bőrükön érzik az Isten ujját. Helyzetük konfliktusos. Ha viszik öccsüket, akármi történhet, ha nem, elveszítik Simeont. Vajon bizalommal kérik-e a Teremtőt, hogy avatkozzon bele sorsukba? Egzisztenciális válság idején egyetlen kapaszkodó marad, hinni a hihetetlenben, remélni a reménytelenség ellenére, hogy ha mi képtelenek vagyunk is dolgainkat kezelni, Isten képes rendet teremteni, hiszen ő Gondviselő Isten, aki szeretettel nézi az emberek sorsát.
2014.04.12. 22:50 emmausz
Virágvasárnap
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
https://emmausz.blog.hu/api/trackback/id/tr706024061
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
Utolsó kommentek