Ma van anyák napja. Kérdeztük tegnap, és apák napja? Kiderült, hogy – többek között – április 1. (április bolondja, május szamara). No hiszen! A nőt a férfinak teremtette az Isten, hogy társa, segítője legyen. És a férfit? (Hogy a nőnek legyen társa és segítője?!)
Nézzük csak!
Adva a két nem, akik azt mondják egymásnak: igen. A férfi a nőt szeretetből saját idegen sejtjeivel bombázza, mire a nő szervezete hallatlan erőbedobással reagál: befogadja vagy eltaszítja a „betolakodót”. A pete vezérli a folyamatot. Nyílt karokkal vagy zárt kapuval várja az egy-két idegen sejtet, hogy eggyé legyenek. Ettől a pillanattól kezdve a nő anya. Akár élve szüli magzatát, akár holtan vetéli el. A párválasztás többé-kevésbé tudatos, az utód befogadása nem az. Általunk nem ismert törvényeknek engedelmeskedve történik a kiválasztás, vagy elvetés. Mert így jó nekünk, mert így valósul meg az isteni terv világegyetemi szinten. Ha ez nem csoda, akkor nincs is csoda egyáltalán.
Férfi.
Józsinak hívták.
Élt 101 évet.
Ebből 68-at házasságban.
Én most 68 vagyok.
Akkor nősült, amikor születtem.
Az asszony 85.
Fia van, unokája.
Anya.
Valaki elmondja, hogy halva született a fiacskája 39 éve. Mondom neki: akkor most van odaát egy szented, aki megért téged, és jó szívvel gondol anyjára.
Kicsit bizonytalan: Vajon igazam lehet-e?
Kétkedve mondja:
… de hát halva született.
Mire én:
Az igaz, de előtte élt kilenc hónapot.
Higgyed csak el, emberke volt, aki szeretett téged.
Elmosolyodik.
Hiszi is, nem is, mindenesetre öröm csillan a szemében.
Anyák napja van.
Lábjegyzet a Kiv 17-hez. Két visszatérően emlegetett epizód található itt. Az egyik: a nép nyafizik, lázad, mert pörköl a nap, és mert szomjasak. (Rátámadnak Mózesre – nem először –: „Adj nekünk ivóvizet!” Mózes imádkozik: „Mit tegyek ezzel a néppel? Kevés híja, és megkövez.” Az Istentől kapott sugallatra a tőle kapott bottal rávág egy sziklára a Hóreb (Sínai) hegynél, Meribánál [a miseszövegekben visszatér] és vizet fakaszt. A másik epizód az amalekitákkal folytatott harc és győzelem. Mózes karját imára tárta. Ettől fölénybe kerültek az izraeliták. Ha elernyedt, az amalekiták kerekedtek felül. Hur és Áron sziklát cipelt Mózeshez, hogy leülhessen, kezét pedig ők maguk fogták, hogy le ne tegye. A csatát vezető Józsue így megverte az amalekitákat.        
Közöm. minden lelki vezetőtől azt várja a vezetett, hogy bizonyítsa: Isten embere. Együtt imádkoznak, s a vezetett várja a megvilágosodást, mint Mózes népe a frissítő vizet. Ma ugyanúgy, mint ezer évekkel ezelőtt, a nemzetek a vezetőtől várják sorsuk jobbra fordulását. Hol marad a civil kurázsi? Miért olyan nehéz neki érvényt szerezni? A demokrácia feltételezi a felelős és normális emberek szabad döntésein alapuló életet. Ahol ez hiányzik, ott a vezértől remélnek mindent: nevezzék Mussolininek, Kádár-titkárságnak, akárminek. Az egyház régóta sürgeti a szubszidiaritást. Amit egy kisközösség megtehet, azzal ne zaklassa az államigazgatást.
A harcról azt asszociálom: Az imát sose szabad abbahagyni (folyton imádkozzatok!). Ám ez – mi tagadás – olykor nehezünkre esik, s igen fáradságos is tud lenni. Aki hisz, az hisz az ima erejében is. Vö.: „Kérjetek, és adatik nektek.”