Nyolc unokánk van. Sőt... A nyolcból a közelünkben csak egy lakik. Vele csaknem naponta-kétnaponta találkozunk, s ha nem felejtem el (általában nem szoktam), értésére adom: „A nagypapa nagyon szeret téged.” S a feje búbjára nyomok egy puszit hitelesítésképpen. Az unokának kétségtelenül helyzeti előnye van a többi héttel szemben, akik az ország nyugati szélén, illetve külföldön élnek. Sietek megnyugtatni őket, hogy a nagypapa őket is nagyon szereti, ha ritkábban találkozik is velük.
Tegnapeste az jutott eszembe, hogy elmondjam feleségnek, hogy nagyon szeretem őt (is). Gesztusából kiderült, hogy őszintén örül ennek.
A sornak azonban itt sincs vége, mert nyugodt szívvel kijelenthetem, hogy terebélyes családom tagjaira ugyancsak vonatkozik, hogy a sógor bácsi, nagybácsi, nász uruk, ipam uram, kinek mije őket is nagyon szereti, csak hát az érintkezés gyakoriságának a hiánya miatt ezt csak nagyritkán teheti.
Aztán itt vannak a honfitársak. Szeretné őket is nagyon szeretni. Ám nyuggerként kevés lehetősége adódik a találkozásra. Innen üzeni (üzenem) mindenkinek, hogy szeretlek titeket, s tehetségem szerint olyasmiket írok blogomba, s teszek fel a Facebookra, amelyben örömötöket lelhetitek, amely írások akár gazdagíthatnak benneteket, de legalább néha-néha egy kis mosolyt csalhatnak az arcotokra.
Kedves szomszédnépek. Üzenem nektek, hogy az általatok beszélt nyelvű szótárakat megvettem. Ha már nem beszélem nyelveteket, legyen elképzelésem róla, hogy mit melyik szóval fejeztek ki. Vegyétek ezt a közeledés egy jelének. Közöttetek laknak magyarok. Szeressétek őket. Közöttünk is laknak más nációk szigetszerűen. Mi is megbecsüljük őket.
Könnyű azokat szeretni, akik tőlünk távol élnek. Gyakorlatilag nincs kapcsolatunk velük. Ám az ide érkező híreket böngészve együtt örülünk sikereiknek és együtt szomorkodunk a közöttük fellépő feszültségek, türelmetlenségek, ellenségeskedések, martalóchadjáratok miatt. Mi ez, ha nem a szeretet, az együttérzés, a szolidaritás, az empátia jele.
Kimaradt valaki? Igen. Az ellenségek. Őket nehéz, de nem lehetetlen. Fejlődésük primitív szakaszában vannak? Félelem hajtja őket? Ki tudja? Hallatlan türelmet igényelnek. Üzenem nekik: Van remény! Én benne vagyok a békülésben.
Lábjegyzet. Közöm a Kiv 23-hoz. Folytatom a szögletes zárójelekbe tett megjegyzéseimet, jelezve, hogy mi közöm van az írtakhoz. „Ne tégy hamis vallomást. Hamis tanúskodással ne segítsd azt, akinek nincs igaza. [mi volt itt a koncepciós perek idején!] Ha ellenséged eltévedt marhájára vagy szamarára bukkansz, hajtsd vissza hozzá [lám, az ellenségszeretet sem új]... Megvesztegető ajándékot ne fogadj el [hogy is állunk a korrupcióval?]... A szombatév és a szombat. Hat éven át vesd be földedet és arasd le termését, a hetedik évben azonban hagyd ugaron és ne nyúlj a terméshez, hogy néped szegényei éljenek belőle... Hat napon át végezd munkádat, a hetedik napon szünetelj, hogy ökröd és szamarad is pihenjen, s hogy szolgálód fia és az idegen is felüdüljön. [Akiket vasárnap munkába hajszolnak a profitéhes tőkések, azok töredékére volna reális igény.] Üld meg a kovásztalan kenyerek ünnepét... az aratáskor a termés zsengéjével ünnepelj, s az év végén a szüret ünnepét tartsd meg, amikor a termést betakarítod. [Ma se szeri se száma a jeles napoknak: föld napja, a fák napja, gyereknap, béke, betegek stb. világnapja. győzzük ezeket ünnepelni?] Utasítás Kánaán elfoglalására. Nézd, előtted küldöm angyalomat, hogy őrizzen utaidon, és elvezessen arra a helyre, amelyet kijelöltem. Az Úrnak, adjátok meg a köteles tiszteletet. Akkor megáldom kenyeredet és vizedet, s távol tartom tőled a betegségeket. s megfutamítom előtted ellenségeidet... Csak lépésről lépésre űzöm el őket, ameddig eléggé elszaporodsz, hogy az országot birtokba vehesd. [A választott nép lassan foglalja el az ígéret földjét. Ez eleve benne volt a pakliban. A történések mindvégig igazolták azt, aminek be kellett következnie.]