Mickey webnaplója

Sokféle könyv szól konvertitákról. A részletezőbbek megmutatják azt a lelki folyamatot, amikor az ember kiszakad múltjából, és életének alapvető fordulatát látványosan ábrázolják. Nekem ez az életút „inflexiós pontja”, ahol az élet függvénye, függése ellenkezőjébe vált. Monoton csökkenőből monoton növekvő szakaszába lép. Minőségi ugrás ez, s jó lenne tudni, hogy mi történik ott. Rövid leírásokat olvastam Szabó F. Istenkeresők és megtérők c. kötetében. Jó is, hogy így van, egy poszton belül úgyse vihetnék végig hosszú eszmefuttatásokat. Elég legyen itt annyi, amit a szerző hangsúlyoz: Többnyire nem egyszeri aktus a megtérés, hanem az esetek többségében lassú, irányváltásokkal teli érlelődés.
Néhány utalást idézek: H. Bergson megjegyzése: „az önkívületek, látomások, elragadtatások rendellenes állapotok, és nehéz különbséget tenni a rendellenes és a beteg között. Ez volt különben a nagy misztikusok véleménye is... Az istenélmény eredeti: szeretetlendület.” P. Claudel A Notre Dame-ban: „Íme egyszerre VALAKI LETTÉL! Ó, Istenem, nevemen szólítottál! Uram, megtaláltalak téged, ledöntötted bálványaimat!” (többször visszahanyatlik még élete során). Charles Péguy: Betegágyán könnyes szemmel kijelenti barátjának: „Nem mondtam el neked mindent. Megtaláltam a hitemet, katolikus vagyok.” Francis Jammes Claudelnek írja: „Kell legyen ez. ... Ez – mi? A katolikus egyház... Felkeltem, hogy elmenjek ezen a vasárnapon végigsírni a bordeaux-i székesegyház miséjét. Lényem mélyén az öröm kezdett kibontakozni. A pogány, aki voltam, első ízben érezte át a mozgást, amelyet Isten indított el szakadékom mélyén. Charles de Bos: „Ma egész lényem egynek érezte magát Jézussal, erőlködés és igyekezet nélkül működött a kegyelem.” Gabriel Marcel felnőttkorában lesz elsőáldozó: „Ezt a belső állapotot alig mertem remélni. Semmi egzaltáció, hanem béke: az egyensúly, a reménység és a hit érzése.” F. Mauriac: 1928 pünkösdjén: „térdre zuhantam, mintegy ismeretlen erőtől kényszerítve, és valamiféle heves boldogság kerített hatalmába. E naptól kezdve pünkösd lett a legkedvesebb ünnepem.” Az alig könyvecske feléig, ha értem. Kommentálásra nem is gondolhattam. Muszáj még egy alkalommal a témáról írnom, hogy a kép valamelyest teljesebb legyen. (Folyt. köv.)
Lábjegyzet a Lev 10-höz. Áron két fia szabálytalanul végezte az áldozatbemutatást. Láng csapott fel, mely halálukat okozta. Beteljesedett rajtuk, amit az Úr mondott: „azokon mutatom meg szentségemet, akik a közelemben vannak”. Mózes az életben maradt testvéreket óva intette attól, hogy az elhunytakat gyászolják. Figyelmeztette a papokat, hogy se bort, se más erjesztett italt ne igyanak szolgálatuk során, a nekik járó részt pedig ne égessék el, hanem fogyasszák el. Közöm. A vallását tartó keresztény is közel van Istenhez. Nem azért, mert olyan kiváló, hanem mert a keresztségben az általános papság tagjává lett. A megszokás, a rutin ellene dolgozik annak, hogy emberi tartásunkon meglátsszék: Hozzá tartozunk. Közünk van hozzá, Istent képviseljük a világban. Az ő elvárásainak kívánunk megfelelni, az ő szeretetére akarunk válaszolni. Magis (többet) – mondja Loyolai szt. Ignác. „Több is telik tőled!” – mondta LG regnumi pap. Igaza volt.