Érdekes témát vet fel Ági, nevezetesen a kommentelés mikéntjét. Azt írja, hogy megérne a téma egy „mélyszántást”. Rosszallólag említi, hogy okostojások hibák után kutatnak, s féligazságok mentén bele-belekötnek a neten megjelenő anyagokba. Az ilyen – teszem hozzá – egy külön embertípus, mely kétségtelenül jelen van a kibertérben, a virtuális mezőben. Csakugyan sok kellemetlenséget képesek okozni, ha valóban „kekeckednek”, s az élő fába is belekötnek. Szerintem úgy viselkednek, mint a demokrácia szélsőséges képviselői. Korábbi (kb. 25-30 éves) elemzések szerint egy társadalom akkor képes őrültjei elviselésére, ha létszámuk a lakosság mintegy 10%-át nem haladja meg. Ha számuk ezt a mértéket meghaladja, könnyen anarchiát gerjeszthet a hőzöngők sokasága. A mélyszántásba én se kívánok belemenni. De ha az interneten megjelenő anyagokat szemlélem, el kell ismernem, hogy ennél demokratikusabb intézmény alig van. Mindenki közzéteheti saját gondolatait, érzelmeinek kifejezésével együtt. Persze nincs az az ember, akinek minden tetszene. Mert nem vagyunk egyformák (hála Istennek!), mert igen sok perverz, tehetségtelen, igénytelen, felületes megfogalmazású sok-sok csúsztatással is megspékelt anyag kerül a netre. De hát nem muszáj leragadni ezeknél. Mindenki eldöntheti magában, hogy „továbblapoz”, s válasz nélkül hagyja-e az adott információt, vagy hozzászól. Ilyen a blogok esetében a komment, ilyen a FB-on a tetszik, hozzászólok, megosztom lehetősége. Csakugyan sok nyomdafestéket nem tűrő, közönséges beszólás található az anyagok között. Minden esetben adott azonban a saját véleményem kifejtésének a lehetősége is. Magam nemegyszer visszaszólok – mindenkor udvarias hangnemben. Ha továbbra is értetlenséggel találkozom, latolgatom vagy két másodpercig, hogy reagáljak-e újra a kekecségekre, vagy sem. Ha nem reagálok, az is állásfoglalás: a hozzászólás tagadása. Saját anyagaimat illetően – meglepő módon – épp az ellenkezőjét szoktam tapasztalni. Az írások vélemény nélkül hagyását. Vagy nagyon zártak, vagy kerülöm bennük a „magaslabdák feldobását”, talán pedig nincsenek bennük nyitva hagyott kérdések, melyek válaszra ingerelnék az olvasót. Magam inkább az elidegenedés(?) passzivitását tapasztalom. Nemegyszer megfordult a fejemben, hogy más elfoglaltság után nézek, mert mintha alig érdekelne valakit mindaz, amit összehozok napi rendszerességgel. Magam meg ismerem véleményemet, ezért nem kell billentyűt ragadnom.
Még gondolkozom a folytatáson – igen vagy nem.
Itt van pl. a napi egy-egy bibliai fejezet összefoglalása. Ha azt végig szeretném vinni, akkor még három évre való munka vár rám. De vajon így lesz-e? Isten tudja. Ma megírtam lábjegyzetemet.
Lábjegyzet a Szám 17-hez. A 250 immár gazda nélküli bronzfüstölőt laposra kalapálták az Úr parancsára, s az oltárt borították be az így kapott lemezzel. „A néptömeg lázad, forrong és lázad” továbbra is. Jahve egy szálig ki akarja irtani őket. Áron és Mózes közbenjárására enyhül, ám nem teljesen. Valamiféle vészt okoz köztük. Mózes most füstölővel jár körbe, s így a vész alábbhagy. Közben 14 700 fő pusztult el. Mivel a népet nem lehet lecsillapítani, az Úr csodát tesz. Parancsára Mózes a 12 törzs mindegyikétől egy-egy névvel ellátott botot vesz át, s a szent sátornál leállíttatja őket. Másnapra Ároné rügyeket hajt, kivirágzik és mandulatermést hoz. Csak hogy vegyék már észre, ki itt az úr, (az Úr), s kit szemelt ki saját szolgálatára. Ettől megijednek. Közöm. Ma jobb volna a helyzet? Egyáltalán nem. Szokták is mondani, „ha itt üdvözülsz előttem, akkor se hiszem”. Az ószövetség Istene hol „puha kötelékkel”, hol kemény kézzel vonzza-vezérli a népet: gondoskodik róluk. Ennek számos mozzanatát leírták „a könyv”-be, a Bibliába. Gyanítom, hogy számos más epizódot pedig nem. A gyakorlatot a Messiás majd folytatja: „ez a hitetlen nemzedék nem kap mást, mint Jónás jelét”. Ám ő is nagyon sok csodát és jót tett kortársaival. János nem véletlenül zárja kis túlzással a Jézus életéről szóló tudósítást azzal, hogy annyi csodát tett, ha mind le akarnák írni, az egész világ sem tudná őket befogadni. Itt egy újkori jelenséget említek meg. A guadalupei indián ruhájába ivódott Szűzanya képét. A NASA kutatói jegyzőkönyvei szerint nem létezik a világon az a színanyag, amely az évszázadok alatt el nem rothadó köntös fölött lebegő részecskékből képpé áll össze.