Mickey webnaplója

Tegnap reggel elég kiadós esőre ébredtünk. Így szegény Levente nem kóstolhatott bele a játszótér mókáiba, magunkhoz vittem. A lakásba lépve reklamálta nagymama hiányát, aki dolgozni ment. Levi azért feltalálta magát (és a csokit a frigóban). Már nem tudom elsorolni, mi mindennel játszott, vagy hogy pontos legyek, játszottunk. Egyre azonban határozottan emlékszem. Hosszasan próbálkozott a kamaszkoromban épített lapgitárommal. Letette az asztalra, s mint egy citerát próbálta megszólaltatni. Ám hamarosan áttért a bőgőzésre. Vonó persze nem jár a gitárhoz, de találtunk egy alkalmas fát, amivel vonózni nem lehetett, de ütőhangszerként kezelve a gitárt alkalmas volt a zenélésre. Meglehetősen szabályosan tartotta a bőgővé avanzsált gitárt, és immár ütőgardonnak használta. Ő volt a ritmusszekció, én a billentyűs, és egy régi Duane Eddy-számot adtunk elő saját szórakoztatásunkra. Valóságos jam session kerekedett. Legalábbis ami a hangulatát és komolyságát illeti. A szám végén meg kellett hajolnom, mivel ő is ezt tette. Majd némi tapsot is produkáltam. Ebédig maradt a „koki” (csoki)-kedvelő uncsi, majd hazamentek.
Itt megállok egy percre. Adva az i-re végződő és rövidített alakú szleng használata. Ugye azt írtam, hogy csoki, meg uncsi. A jelenség nem új. Már Heltai Jenő is alkalmazta. Máig az általa favorizált mozi szót használjuk, nem a „mozgóképszínház” szószörnyet. A szleng nem áll meg. A kabaréból terjedt el, hogy „olyan depi vagyok, hogy mindjárt öngyi leszek”. A telcsi használata szintén széles körben ismert (ha tetszik, ha nem). Most olvastam BG.-nál, aki a „Balcsi”-nál hallotta: Tomiból Badiba (ti.,B.-tomajból Badacsonyba) kíván menni az illető.
Most muszáj visszaváltanom a kriminális időjárási kilengésekre. Nemcsak reggel esett, hanem délután is „ránk szakadt az ég”. Huzamos felhőszakadás érte utol lakóhelyünket, villámlással, csattogással, kevés jéggel, széllel, sűrű záporral. A levegő jó 8 fokot hűlt ki egy óra alatt. Készítettem és fel is tettem néhány jellegzetes fotót a zuhéról a fb-ra.
Összefoglaló a MTörv 9-hez. Amit eddig sejtettünk, az itt megvilágosodik. „Nem hűségedért s szíved egyenességéért jutsz földjük birtokába, sokkal inkább gonoszságukért űzi ki előtted a népeket (Jahve)” – adja értésére a korábban aranyborjút állító és nyakas népnek Mózes. „A Hóreben el akart pusztítani benneteket az Úr” – folytatja. Mózes 40 napot és éjjelt töltött böjtben és imában, hogy könyörüljön meg hűtlenkedő népén az Isten. (Ez a 40 nap a pusztában újfent előképe Kr. megkísértésének, imájának.) Mózes imájában vitatkozik és érvel. Felveti az Úrnak: Ha elpusztítanád népedet, s nem engednéd az Ígéret földjére, azt mondanák az egyiptomiak, hogy „0az Úr nem tudta elvezetni őket”, sőt: „félrevezette népét, akik benne bíztak”. (Emlékezzünk: Ábrahám is alkudott az Úrral, ha 50..., ha legalább 10 igazat találsz Szodomában, akkor ugye nem pusztítod el a tíz igaz kedvéért a várost.) Közöm. A teremtett világ s benne a nemzetek sorsán sokat gondolkoztam már. Egyszerre igaz, hogy Isten igazságos, de hűséges és hosszan tűrő, „mert nem tagadhatja meg önmagát”. Mégis számos népet szétszór, elenyészt. Hány kisnép szűnt meg. Hány növényfaj és állatfaj halt ki. A kettő egyszerre igaz. Gondviselő és igazságos is. Látjuk majd később, hogy írva van: „Lám, a nemzetek olyanok előtte, mint a vízcsepp a vödörben, csak annyit számítanak, mint porszem a mérlegen.” (Iz 40,15) Mégis népeken keresztül valósítja meg rólunk szóló örök tervét. Tervét, amibe innen nem láthatunk bele.