Reggel arról beszélgettünk, hogy mi a különbség a mi gyerekkorunk és a mai gyereké között. Abban maradtunk, hogy igen lényegesek. Mi még csaknem annyira szabadon voltunk engedve, mint Tom Sawyer és Huck Finn. Tekereghettünk az utcán, egymásnál, és a szabadban mozogva töltöttük időnk java részét. Legalábbis megtehettük. Nem volt veszélyes forgalom, sem hírek arról, hogy eltűnt ez, eltűnt az. Ma más a helyzet. Hazatelefonál Zs, hogy elindult-e már a játszótérre Á, mert nem érkezett meg. Mondom, még nem indult el, de együtt megyünk, mert olyan sok a rossz hír, hogy nem akarom a számukat még véletlenül se szaporítani. Együtt mentünk, magam is velük maradtam.
Ma még lehet közlekedni autóval a lakótelepen, de csak iskolakezdésig. Akkortól (két iskola fekszik a közelünkben) reggel egy negyed óráig 8 előtt megáll az élet. Az úton a szülők parkoló kocsijai torlaszolják el a szabad közlekedés lehetőségét. Az út két oldalán parkolnak, aki nem fér oda, az egy harmadik sávot foglal el, a többiek pedig megpróbálják az alkalmi dugó elmúlását megvárni. Amikor én még kissrác voltam (50-es évek eleje), alig láttunk „luxusautót” közlekedni az utakon. Akkor még így hívtuk a ritkán mutatkozó szgk.-kat. Másodikos koromban szabad volt egyedül hegedűórára mennem hét villamosmegállónyira. Szabadott félnem a sötét árokparton hazafelé jövet. Nem kísértek szülők az iskolába, hanem a haverok együtt mentek, vagy ki-ki szólóban, és nem tartottunk attól, hogy megtámadnak az úton. Ha mégis szorongtunk, azt is szabad volt. Ma alig akad gyerek, aki gyalog és egymaga indul a suliba.
A másik szembetűnő különbség, hogy túl sok vacak veszi körül a gyerekeket. Színes műanyagdarabok, téglák és autók, labdák és buborékfújók, hangicsáló eszközök és plüssállatok. Ebben a tárgyi dzsungelben elvész a kisember. Megpróbál mindkét kezébe fogni valamit, és ha volna még tíz kicsi keze, mindben szorongatna valamit, amiről elmondhatja: az enyém. Képtelen velük játszani, mert a birtoklásra való összpontosítás megakadályozza benne.  Két megjegyzés kívánkozik ide. Az egyik: egy határon túl nem lehet nagyobb káoszt előteremteni a sok vacak között, melyeket egyenletesen elszórnak a gyerekek a rendelkezésükre álló térben. Ha tesznek még hozzá valamiket, értelmetlen, mert nem látják át azt a formatervezett műanyaghalmazt se, amely hol barbit formáz, hol homokozó lapátot, hol meg LEGO-t. A másik, hogy a sokféleségben elvész a gyerek, és képtelen bármivel is huzamosabb ideig játszani, mert a bőség zavara következtében figyelme lanyhul, szóródik, unalomba fullad. Az én gyerekkoromban időnként kaptunk egy-egy olcsó pléhautót, könyvet, miegymást. Leginkább egymással játszottunk, tárgyakkal, vagy anélkül. Társasoztunk, fogócskáztunk, hunyóztunk, adj király katonát, tudom is én mit játszottunk, fociztunk. Felváltva gyötörtük annak a biciklijét, akinek megadatott, hogy gyerekbiciklije legyen. Lényeges különbség egymással játszani, vagy magányosan műanyag játékokkal.
Összefoglaló az MTörv 25-höz. Fajsúlyos és kevéssé fajsúlyos dolgok kerülnek egymás mellé.
– Ha a bíró botozásra ítél, max. 40 ütést mérhetnek rád, ill. csak 39-et, nehogy túllépjék a 40-et.
– Nyomtató ökörnek ne kösd be a száját!
– Sógorházasság. Kötelességszerű az özveggyé vált sógorasszonyt „elvenni feleségül”, nehogy egy törzs utód nélkül maradjon. Ha a sógor megtagadná, a bírák elé vitetik, ott a nő leköpheti nyilvánosan.
– Aki megragadja verekedés közben ellenfele szeméremtestét, annak le kell vágni a kezét.
– Aki kétféle mértéket tart otthon, kétféle súllyal mér, az csal, és utálatos az Isten szemében az ilyen. Közöm. Az egyik feltűnő valami a több ezer éves közmondás a nyomató ökörről. A nálunk elterjedt változat: Nyomtató lónak nem kötik be a száját. A másik, hogy a csalás már mióta tart. Több ezer év óta próbálkoznak emberek a kettős mércével, a kettős mértékekkel. Ez mindmáig él, és rosszra hajló természetünkkel (önzés) függ össze. Amiként a kapitalizmus rendje is. Magam már többször megfogalmaztam a lényegét, mely a következő: Az a cél, hogy én többet húzzak ki a te zsebedből, mint te az enyémből. Az alkalmazott eszközök nem számítanak. Aki többet húz ki, az tőkefelhalmozó, akinek a zsebéből kihúzza, az a kizsákmányolt. Nem túl vidám. Csak a szeretet parancsot lehet ellene vetni. Ugyanekkora erőfeszítéssel akár altruisták is lehetnénk? Mennyivel szebb lenne a földön az élet. ...és rajtunk múlik.