Komikus tud lenni a komolykodó nyelv, amint többféle okosságot passzítunk egybe. Forrása sokféle lehet. Pl. közmondások keverése: SzF szokta volt mondogatni: Néma gyereknek híg a leve. Ezt egy külföldi nem érti. Mi cinkosan összenevetünk, mert tudjuk: Néma gyereknek anyja se érti a szavát, illetve olcsó húsnak híg a leve. Az ilyen nyelvi furfangok hamar közhellyé lesznek. Pl. Mindenütt jó, de legfehérebb a konyhakredenc. (Ennek csak egyik fele közmondás: Mindenütt jó, de a legjobb otthon.) Vannak aztán másfélék: Úgy működnek, mint a sínváltók. Adva egy forduló szó, melynek a mentén a mondatot jobbra is és balra is el lehet téríteni. Szeretem ezt az alapmondatot: A kétpúpú tevét az különbözteti meg az egypúpútól – aki akarja. A mondat értelme az az mutatószón fordítható el. Számos ilyesmi akad a nyelvben.
Tegnap jelöltem meg a Communio c. igen komoly periodika bevezetőjében egy mondatot. Ide vág. ...S ha a kísérlet nem válik be, ... annál rosszabb a tényekre nézve ...a globalizmus szálláskészítőinek, híveinek, szószólóinak van még javaslatuk bőségesen. A mondatban két durranás is van. Az egyik: egy szellemes közhely, ha a kísérlet nem válik be, annál rosszabb a tényekre nézve, a másikhoz ismerni kell a viccet a döglő libákról, amelyeknek a megmentésére tanácsot kérés és kap a gazda, ám a libák mind elfogynak. A tanácsadó ekkor sóhajt fel: kár, pedig még száz jó ötletem lett volna.
Oldalakat lehetne megtölteni a nyelvi szellemességekkel, melyeknek az élvezetéhez tagadhatatlanul kell egy kis érzékenység.
Zárásképpen megemlítem, hogy terjed a fészbúkon a lánclevél: a felkért tíz név gazdája ossza meg kedvenc versét a többiekkel, és írjon a végére tíz újabb felkérést. Noha én ilyet nem kaptam (egy gonddal kevesebb), azért elgondolkoztam rajta, akikét olvastam, mind valamiféle roppant fontos igazságot, életvezetési elvet, egyéb okosságot taglalt. Persze fontosak ezek, de hát a költők egy része nagyon is humoros olykor, és mintha a vidámságra való késztetés kezdene kiveszni belőlünk. Talán mert nem lehet pénzre váltani? Ide idézhetném Petőfi (a) jó tanítóját, Arany: Toldi Bencéjét, akinek a törött kése sehogy se akar összeragadni, a kopaszszájú Szűcs György bátyát, akinek a bajusza sehogy se akar kinőni stb. Kihagyhatatlan volna Karinthy is, most mégsem őt választom, hanem Weörest, aki bátran humorizál, és hozzá hány versében! Ide csak egyet idézek:
Báró és gróf, / szeg és sróf, / ablak és ajtó, / vadász és hajtó, / fővárosi és vidéki sajtó / hirdesse szépséged, / ruganyfenekű Erzsébet! /
Szuper.
Összefoglaló a Józs 2-höz. Elindul két izraeli kém a szomszédos Jerikóba. összetalálkoznak egy Rácháb nevű kétes erkölcsű fogadósnővel a városfal mellett. Híre megy kémkedésüknek. Megegyeznek a nővel, hogy családját nem bántják a honfoglalók, ha elbujtatja őket. A nő segít, felküldi őket a hegyekbe, s elirányítja másfelé üldözőiket, akik eredménytelenül hajszolják a kémeket. Amazok hazatérve a Jordánon túl elmesélik, hogy Jerikó retteg az izraeliek hírétől, várható támadásuktól. Közöm. A rettegés jelen van korunkban is. Rettegnek sokan az állástalanságtól, a szomszédos népek békétlenségétől, a vallási fanatikusok erőszakos, gyilkos indulatú megnyilvánulásaitól, esetleges genocídiumtól. Itt már ember alig tehet valamit. Célszerű az égiek támogatását kérni. Ahol elhatalmasodik a bűn, ott túlárad a kegyelem – írja Pál (Róm 5,20), de ezt alighanem hittel kell kérni.
2014.09.02. 10:05 emmausz
Néhány perc a nyelvi humorról
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
https://emmausz.blog.hu/api/trackback/id/tr476658387
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
Utolsó kommentek