Mickey webnaplója

Hej-haj, szeptember!
Annak idején (1939) kitört a II. világháború, Németország megtámadta a lengyeleket.
Annak idején (1953) pedig elkezdődött az iskola, amelyet felhasználtam megokosodásomra, de amelyet nem szerettem szabadságom erőteljes megnyirbálása okán.
Annak idején (1989. 09. 11.), amikor a keletnémetek előtt megnyitotta országunk a nyugati határokat, akkor jobban éreztem magamat magyarként, mintha szabadságát visszanyert német volnék. (Jobb adni, mint kapni? Még akkor is, ha vajmi kevés közöm volt az aktushoz, talán csak annyi, hogy igen tetszésemre esett saját hazám döntése.)
Annak idején pedig (szintén 9/11), amikor az ikertorony NY-ban magába roskadt, hihetetlenkedve meredtem a képernyőre. Kétségeim mindmáig megmaradtak. (Nem sorolom fel aggályaimat a közmédia variánsával szemben. Akit érdekel, bőséges irodalmat talál róla a neten.)
Tegnap egy amerikai film dolgozza fel egy rendőr-team szemszögéből az eseményeket. Összesen húsz embert sikerült kimenteniük a romok alól. Próbáltam a képernyő előtt maradni, de nem sikerült. Valami azt súgta, hogy ennél értelmesebb dologgal is foglalkozhatok. Kínlódás helyett az idillt választottam. Egy Gárdonyi-kötet cikkeiben merültem el, és nem bántam meg. Ez az író olyan szakmai kérdéseket feszeget, amelyek engem is foglalkoztattak/nak, amelyekre rálátásom van, amelyek megerősítenek benne, hogy aki ír, annak az eredetiségéről nem szabad lemondania, ha pedig nincs neki ilyen, akkor más pálya felé kell orientálódnia.
***
Teákról beszélgetünk az este. Ugye, ilyenkor már nem iszik az ember fekete-teát („orosz tea”), hanem gyümölcsnek látszó természetazonos aromával felcicomázott fűrészporral töltött filtereket mártogatunk a forró vízbe. Azt mondja az én párom: A gránátalma egészséges, de a vörös áfonyás és a vaníliás szilva is az.
Csendben megjegyeztem: Lehet, hogy a gránátalma, a vörös áfonya, a vaníliás szilva egészséges, de jobb szeretném, ha én volnék egészséges, a szilva nem vaníliás, hanem moníliás, az vörös áfonyás és a gránátalma az egészségtelen.
Összefoglaló a Józs 14-hez. Kaleb büszke rá, hogy Kánaánból visszatérve nem riadt vissza a várható nehézségektől az új haza elfoglalását illetően. A fejezet írója szerint így szól: „85 éves vagyok, de még most is olyan erős vagyok, mint akkor voltam, amikor Mózes azt a megbízást adta; még most is megvan bennem a régi erő; harcolni, jönni-menni.” Ő Hebront kapta örökrészül. Közöm. Rá is vonatkozik a páli mondás: Mid van, amit nem kaptál? Továbbá: Öregember, nem vénember. A magas életkor nem érdem, legfeljebb „teljesítmény”. Örüljön neki... stb.
Muszáj megosztanom azt a vagy tíz évvel ezelőtt megesett sztorit, amely egy öregember (hetven)-kedéséről szól, s amely itt Bp-en történt. Légzésgyakorlatainak a hatásosságát igazolandó bekéredzkedett a Sportkórházba, s akármibe lefogadta, hogy tüdőkapacitása meghaladja egy öttusázó fiatalét. Mondanom se kell, hogy önérzetes próbálkozása kudarcosnak bizonyult.
Még megemlítem, hogy 2006-ban mellettem feküdt a kórházban egy tornatanár. (No, csak hallaná! Kikérte magának: ő „testnevelő”, nem pedig tornatanár.) Reggelente egy sorozat testgyakorlatot végzett. Többek között a plakk-képződés elkerülésére körözött a nyakával. Együtt mentünk nyaki ultrahangra. Nem örült az eredménynek, romlott a helyzete valamicskét. Az orvosnak is elmondta, hogy köröz a nyakával, és mégis. A doki azt tanácsolta, hogy ne tegye, mert leválhat a plakk. Inkább csak lógassa a fejét, és csak kicsit billentse jobbra-balra. Kérdésére, hogy a felírt gyógyszerek mellett szedheti-e a többkomponensű fokhagyma-kapszulákat, azt a választ kapta: „Nyugodtan szedje, nincsenek káros következményei.” Az orvos fejéről ezt olvastam le: „Ártani nem használ”.