Ma van a Rózsafüzér királynéja ünnepe.
Ma énekeltük Tücsinek a Beatles-számot: When I’m Sixty Four.
Persze, Isten éltesse!
Ma mégsem erről akarok írni, mert egész nap az járt a fejemben, hogy kétfélék az élet dolgai: van a szeretet. illetve annak a hiánya. Az egészre Márton Marcell vezetett rá. Adva van egy szépséges nő, egy anya, s adva egy gumigatyás gyerek. A nő a pólyázón heverő gyerek fölé hajol és merően nézi. A gyerek vissza. Mosolyogva gyönyörködnek egymás szépségében. Azért gyönyörködnek, mert gyönyörűnek találják egymást, és azért találják annak, mert ott és akkor azok. Mint írtam, a gyerek érzi, hogy tökéletes szeretet veszi körbe. Azért, mert anyja tekintetéből, szeméből és arcából ez sugárzik rá. Kitörölhetetlenül megmarad benne az élmény egy életre. Nekem van egy ilyen emlékem. Jó néhány másodpercig tartott ez az ihletett egymásba nézés. egy-két éves lehettem. Saját tapasztalatom ráerősít P. Marcell a misztikus szerzetes erről szóló írására, amelyből a következőkben idézek: (Isten országa a gyerekeké – mondja a Mester.) „A gyermek? Mit adna? Önmagát adja. Hiszen semmije sincs... Se pénze, se vagyona, tehetsége, semmije, csak a maga kisgyermek volta. De ezt adja. A szemeit, a mosolyát, a maga üdeségét, teljes ártatlanságát, abszolút tisztaságát, adja a bizalmat, a gyermek-lényét. Karjait, csókját, szeretetét. Egészen odaadja magát mindenkinek! ... átadja magát... csak szeret. Nem elemzi, nem kutatja, de egész valója át meg át van hatva érzülettel: Rászorul anyjára. Amit úgy szoktunk mondani a lelki életben, hogy önátadás, ez a kisgyerek legjellemzőbb tulajdonsága. Ezzel szeretteti meg magát. Ez a bájossága. Isten is ezt szereti a legjobban az emberi lélekben... nincs más teendője, csak elfogadni, szüntelenül hálálkodni és énekelni Isten irgalmasságát... Aki ezzel a szépszeretettel szereti Istent és a felebarátot, annak mennyország a földi „pokol” is.” Nem véletlenül tartják Marcell OCD-t misztikusnak. Meglepő módon ez az ember a természetben fedezi fel a lényeget. (Bőven írt saját természetmisztikájáról is.)
Összefoglaló a Bír 16-hoz. Sámson és Delila. Sámsonnal nem bírnak a filiszteusok. Ő Gázában talál feleséget magának, a filiszteus Delilát. Szereti a nőt, a nő pedig saját népét. Felkeresik hát a helyi fejedelmek, hogy tudja meg, mi Sámson Achilles-pontja, hogy a győzhetetlen erejű izraelitát eltegyék láb alól. Több próbálkozás után Sámson őszintén elmondja, hogy nazír, ezért nem érheti borotva a haját. Több se kell Delilának, szól a fejedelmeknek, azok lenyírják Sámson haját, akit elhagyja az ereje. Foglyul ejtik, megvakítják, malom hajtására fogják, int egy igavonót. Adódik, hogy a filiszteus előkelők a palotában szórakoznak. Előhozzák Sámsont is, hogy megalázásán nevessenek. Nem jut eszükbe, hogy közben nagy haja nőtt a vak Sámsonnak, aki egy óvatlan pillanatban a palotát tartó két oszlopot az Úr segítségével kidönti a helyéből. Meghal a ráomló palotában, de még rajta kívül háromezer filiszteus is, a fejedelmekkel együtt. Közöm. A saját erőm semmi. De ha Isten is úgy akarja, megtáltosodom. De vajon nazír vagyok-e: az Úr embere?