Mickey webnaplója

Ősz van. Lehet ennél semmitmondóbb cím? Nem tudom. Csak azt, hogy igaz.
Szombaton nálunk találkoztunk. Te nem őszülsz – mondják nekem. De igen – válaszolom, s mutatom, hogy itt-ott egy-egy ősz szál tarkítja hajamat, a szakállamról bajuszomról nem is beszélve.
Ősz van. Kétségtelen jelei mutatkoznak, és ez természetes. A lombok visszakapják természetes színüket, amely egyáltalán nem a zöld (ez csak a klorofill színe), hanem a sárga, amely a klorofill hiányára utal.
Ősz van. Tegnap olykor erősen sütött a nap. Az erkélyen pihentem, amikor egy ökörnyál úszott el a szemem előtt. A fiatalabbaknak mondom: Az ökörnyálnak nem az ökörhöz, hanem a fiatal póknemzetséghez van köze. Minden kispók úgy jut (vagy nem jut) önálló territóriumhoz, hogy egy pókszálat enged, s a szemmel alig látható apró pókcsemete ezen a szálon csüngve, mint egy ejtőernyős a szelek szárnyán messze száll attól a helytől, ahol kikelt. ettől kezdve vagy képes ennivalót szerezni, vagy éhen döglik.
Ősz van. Reggel avarrohasztó eső szemereg az egyre később jövő virradatkor. A kocsimra tapadt szmog eredetű por sáros színezetet kap. (Eshetne tisztességesebben, hogy lemosná a kaszniról a ráverődött koszt. Ehelyett bágyadt napsütés indul.) A felhők oszladoznak-foszladoznak, maguk se tudják, hogy mi az aktuális égi napiparancs. Ha kinézek az ablakon, azt látom, hogy a parancs: Oszolj! Ha az úton megcsillanó esőfoltokra tekintek, mintha a parancs így hangzana: Ti egek, ti felhők, ti esők: Mossátok tisztára Budapestet!
Ősz van. Kétségtelen jele, hogy az ablakon kinézve újra látom a vasúti töltést, melyet idáig az árok mentén húzódó fasor sűrű lombja takart.  
Ősz van. Az erkélyről idelátszik a nyárfa üde zöld színe, a vadcseresznye a lilája, de egy harmadik fajta már sárgára váltott. Először meglepett, hogy az utcai lámpa fénye újra előbukkan este. Korábban teljesen takarta az átláthatatlan sűrű lomb.
Mondom, hogy ősz van. A sárguló falevelek lepilinkéznek a közeli fáról, mintha muszáj volna nekik. (De hiszen muszáj.)
Ősz van. A garázsban már ugrásra készen várakoznak a téli gumik.
Ősz van. Megjelentek a redőnyünkön, a ház falán, a szúnyoghálón a harlekin katicabogarak. Ezek olyanok, mint a piros alapon feketepettyes sajátjaink, csak éppen nagyobbak, csak éppen erőszakosabbak, csak éppen imperialisták, s felfalják a pirosak utódait még kikelésük előtt. Ha nem jutnak élelemhez, három nap alatt maguktól elpusztulnak.
Nem igazán foglalkozom velük.
Nem éppen elég nekem, az hogy ősz van!!!?     
Összefoglaló a Rut 4-hez. Arról szól a fejezet, amit a címe ígér: Boász elveszi Rutot. Rut könyve az egyik kedvenc könyvem az Ószövetségből. Rövid, szép, sőt idilli, jól rámutat a kor jellegzetes viszonyaira, mesélő hangvételű, s a végén összeházasodnak, akik erre vágytak. Az utolsó részben Boász a városka agóráján a „vének” gyülekezete előtt (10 férfi) elmondja Rut potenciális gyámolítójának, hogy Elimelech fiának a földje az övé lehet. Erre az igent mond. S együtt vele özvegy felesége is. Erre az nemet mond. Így hát megköttetett az alku. Boász az egyezség jeléül megkapta amaz fél pár papucsát. Boász [úgy ] elvette tehát Rutot [ „hogy csak na”], született is 9 hónapra rá egy kisfia, akit Obednek neveznek. Noémi pedig a kicsit az ölébe veszi, jelezve, hogy Elimelech törvényes unokája az újszülött. Közöm. A szögletes zárójelbe tett rész az én kutyulmányom, de ettől úgy vélem, hogy ízesebb lett az amúgy is kedves történet. Ugye a bírák idejében vagyunk, de már utalás esik Jézus őseire. Igaz tehát, hogy valamiféle módon az egész világ Krisztusé, „az Ige az övéi közé jött”, s valamiképpen az egész Biblia Krisztusról szól. Itt tetten érhetjük, mégpedig egészen közvetlenül: Perec-Hecron-Rám-Amminadab-Nachson-Szalmon-Boász-Obed-Izáj-Dávid. íme, a sorrend, s máris Dávid házánál tartunk, ahonnan Jézus származik.