Mottó: 
Jaj, Istenem, a világ
kinek szoros, kinek tág!Lám énnékem a világ,
se nem szoros, se nem tág!
Haj nananaj, nananaj.
Exbikfic kérdése, témája az utazás. A millió és egy válasz közül az egyik lehetséges a fenti.
Gárdonyi esernyőjét pocsolyába mártva hazaballag, s megnézi mikroszkópja alatt 50-szeres, 500-szoros nagyítással. Szoros vagy tág?
A Hubble teleszkóp vagy más űreszköz szerint olyan távoli galaxisok vannak, hogy a Big Bangnek korábban kellett lennie, mint az eddigi mérések mutatják. (És akkor még nem beszéltünk a Nagy Reccsről, ami periodikusan váltja a Nagy Bummot egyik feltételezés szerint.) Szoros, vagy tág?
Izajás költői (prófétai) kérdéseket tesz fel:  „ki mérte meg arasszal az eget? Három ujján ki tartja fenn a föld tömegét? A hegyeket és halmokat ki tudná súlyra mérni mérlegen? (Iz 40) Szoros vagy tág?
S ha már eljutottunk odáig, hogy a világ valamekkora, akkor felmerül a következő kérdés, hogy mi fedi le milyenségét: „Siralomvölgy”-e vagy emberi kiteljesedésünk színtere? 
A munka arcom verítékével jár-e, vagy olyan vesszőparipám, hobbim, hivatásom, amelyet játékként végzek s fáradhatatlanul?
Kinek milyen?
Szerencsés az az ember, akinek a világ se nem szoros, se nem tág, hanem elfogadja olyannak, amilyen, benne kihívásokkal, elfogadja a természetet lágy ölével, hol meg vad viharaival, ádáz harcaival együtt. Tudomásul veszi, hogy a bábakalács minden növényt megkísérel elnyomni földre lapuló leveleivel. Felfedezi, hogy amikor a föld csaknem teljesen kiszárad, a rét füve helyett újabb növényfajok ütik fel a fejüket, amelyeknek még a sivatag közeli állapotok is megfelelnek. Észreveszi, hogy a vihar által kidöntött hatalmas fa mögött álló, korábban amannak árnyékában senyvedő fa milyen gyorsan és szépen kiteljesedik. Magyarán, hogy e világon még folyik a létért való küzdelem a fajokon belül és között.  Ezért aztán ez a világ ilyen is, meg olyan is.   
Szerencsés az az ember, aki nem elsősorban arca verítékével foglalkozik, mert olyan őszinte törekvéssel koncentrál a munkája által elérendő célra, mint Pál apostol egykor: „Futok a cél után, nem mintha már elértem volna...” Balczót és öttusázó társait is így képzelem el. A mezei futás során nem foglalkoznak a részletekkel. Csapódhatnak az ágak, kiállhat egy szikladarab, felsértheti őket egy vadrózsatüske, nem számít. Szemük előtt a cél lebeg, s az, hogy hogyan osszák el erőiket, hogy eredményesen fussanak a pálya végére – a győzelemmel kecsegtető időre.
Így jutunk el ahhoz, hogy a világot saját edzőtermünknek, gyakorlópályánknak tekintve el-elgyönyörködjünk a részletekben, ha kell, megküzdjünk az általunk elérni remélt célokért, „akkor is, ha fáj”. És közben marad energiánk, kedvünk nótázgatni is, hogy aszongya: Haj nananaj, nananaj.
Összefoglaló az 1Sám 21-hez. Dávid továbbra is életveszélyben van. Rablók barlangjában húzza meg magát, s tudja, hogy az edomita Doeg halálra keresi. Doeg nem tétlenkedik. Saul parancsára kiirt 85 papot, amiért Abimelech megsegítette Dávidot. A papok városa, Nob is rajtavesztett. Kardélre hánytak minden élőt, kicsit és nagyot. Achimelech fia, Ebjatar csatlakozik Dávidhoz, aki védelmet ígér neki. Kb. 400 ember tart vele. Közöm. Óhatatlanul adódik a párhuzam: Kölcsey Himnuszához ezt a jelenetet, ezt a képet használja fel. Hogy is szól? / Bújt az üldözött s felé / Kard nyúl barlangjában, / Szerte nézett s nem lelé / Honját a hazában, / Bércre hág és völgybe száll, / Bú s kétség mellette, / Vérözön lábainál, / S lángtenger felette. / Ma talán nem így van? Hány helyen érvényesek e szavak korunk világában?
Nekem valami azt súgja, hogy Krisztus mindent előre látott, ezért verítékezett vért azon az éjszakán az Olajfák hegyén. Sőt azt is látta, amit még mi sem, mert még csak ezután fog bekövetkezni.