Mickey webnaplója

Ma nekem, holnap neked – mondhatta volna Tücsi a római közmondást, mert ma ő volt, holnap én megyek vérvételre.
Amikor temetőben megfordulok, amikor temetésen részt veszek, ennek a közmondásnak az igazsága érint meg. Mint korábban említettem, egy latinos műveltségű öregember állt szóba apámmal 60 éve a pestújhelyi temetőben, tőle hallottam kisgyerekként: „Hodie mihi, cras tibi.”Ma temetésen voltunk. QQ temetésén szűk két évvel ezelőtt még búcsúzó szavakkal illette húgunkat az a valaki, akinek az urnájánál tettük tiszteletünket végső búcsút vévén tőle. 50 volt, nagy tudású kutató-közgazdásznő, aki a keleti országok gazdaságát látta át időbeli fejlődésükben. Tudom, hogy így volt, mert a vele készült tévéinterjút egykor végignéztem, hallgattam. Hodie ei, cras cui? Ma neki, holnap kinek? Ez itt a kérdés, mely természetesen megválaszolhatatlan. Falként mered a jövő előttünk, áthatolhatatlan falként. Mintha eltűnt volna egy érzékünk, amely a régieknek megmondta, hogy ennyi volt. Visszatérve a mai eseményre, ő is tudta, mert halálos kórral birkózott.
Ha kicsit el akarok távolodni az elkerülhetetlen vázolásától, akkor a temetést követő miséről és az azt következő agapéról kell szólnom. A mise méltó volt ahhoz, akiért szólt, s ahhoz is, akihez szólt. A két szín alatti áldozás úgyszintén az alkalom kivételességét hangsúlyozta. Az utána következő agapé nem annyira tor jellegű volt, mint inkább eszegetésekkel bővített békés és felemelő beszélgetések sorozata. A plébánia jó része eljött a szertartásokra. Hogy is ne tette volna, hiszen azt búcsúztatta, aki a taizéi imaalkalmak hűséges és képzett fuvolása volt. Mindenki ismerte, mindenki szerette. Mintegy az ő szeretete háramlott vissza azokra, akik a tiszteletére megjelentek. Ez nem az első ilyen esemény az életemben. A Regnum egyik frontembere búcsúztatásakor ugyanezt éreztem: Felszabadult társaság önfeledt, szeretetteljes együttlétét. Ezt az oldott légkört ő intézhette odaátról.
Nyugodjék békében!
Összefoglaló a 2Sám 4-hez. Saul fia két vezére, Baana és Rechab egy kánikulai napon délben a hőség elől Isbaal házában kerestek menedéket. Látták, hogy elszunnyadt. Egy pillanat alatt döntöttek: agyonütötték. Fejét elvitték Dávidhoz mintegy hízelegve neki, s felajánlva szolgálataikat. Sok idejük nem volt hátra, mert a gazokat Dávid azonmód leszúratta, Isbaal fejét pedig Abner sírjában helyeztette el. Közöm. Az őrült taktika előbb-utóbb visszaüt. Ebben az esetben előbb. egy napon belül. Általánosságban pedig igaz az a tézis, hogy a bűn magában hordja a büntetését. Ezért a bűnök kerülése – nevezzük istenfélelemnek – a bölcsesség kezdete. Dávid ítélete igazságos volt, mi többen reménykedünk: Isten irgalmában.