Mickey webnaplója

A „gonosz álmok futottak és minden éji képzelet”, a sötétben jól világító digitális órára harmadjára ráekintve felkeltem, mert „osso”-t, azaz 05.50-et mutatott. Gyors osonás, ide-oda, egy tejeskávé, majd le a kocsihoz –6 fokban ablakot vakarni, mert a jég keményen megülte őket. Az első 100 m megtétele szörnyű volt a hajnali sötétségben. Hiába vakartam tisztára a szélvédőt, visszatelepedett rá a hajnali zegernyés párásság (zegernye = zimankó, havas idő; zimankó = havas hideg idő). Letekertem résre az ablakot, hogy lássam, balról mi várható, s reflektorra kapcsoltam, hogy lássam, bandukol-e előttem valaki az inkább sötét, mint virradati félhomályban. Szemben gyönyörű látvány fogadott. A Hármashatár-hegy tetejét megülte a kisebbik világító. Szokatlanul nagy volt a hold. Eszembe jutott, hogy bezzeg nincs nálam a kamerám. Aztán az is, hogy bezzeg nincs értelme az internetre feltett 100 000 után még egy képet készíteni a földközeli holdról, amely a légrétegek törése folytán nagyobbnak látszik, mint egyébkor. Szép volt, bevéstem emlékezetembe, és kész. Ó, láttam én már a holdat akkorának mutató képet, hogy mérete meghaladta az emeletes házakét, amik mögé volt applikálva. Gondolom, segített a fotoshop, mely a halszemoptikával kiegészítve minden nehézséget áthidal. Utóbbi nem áll hozzám közel. Egy képre teszi azt, aminek nem volna szabad egy képen látszania. Kiteríti a tájat, mint a térképész a földgömböt – egy papír síkjára.
Nos, azért keltem korán, hogy vért vetessek a Szent Margit-Kórházban. Ez kontroll vérem hígítása miatt. Elég hamar végeztem. Akartam mondani a Tau-keresztet viselő laboránsnőnek, de végül nem tettem, hogy aszondja: „Drága, tegnap voltam itt (dec. 18.), és már megint itt vagyok (febr. 5. – ugye). Nincs ebben tévedés, pontosan így érzem.” Ennyire felgyorsult a szubjektív időm, merthogy a kronosz nem változott. Egyenletes ketyegéssel teríti mögém a jövő felől múltamba a másodperceket.                
Közben reggel lett. Kocsiba be. Hazafelé ugyanolyan nagynak láttam a nagyobbik világítót, mint a holdat. Csak míg amaz nyugaton tűnt el a szemünk elől, emez keleten „kelt fel”, hogy ne mondjam, fordult alá a föld, hogy mi is láthassuk közel fél napig.
Mert az idő egy idő óta idióta: Egyik nap borús, a következőn napsütétes, majd kezdődik a sorozat elölről.
Most is így van. Ma tehát a napsütésen a sor. Thonet-fogasunk árnyéka is igazolhatja.
Összefoglaló az 1Krón 21-hez. Dávidot hiúsága arra indította, hogy számba vegye hatalmát. Mivel a hatalom nem a lovak erejében van, s nem is saját érdeme, hanem az Úrtól kapott mindent, ez a tette utálatosnak számított az Úr szemében, s hiába számol 1 100 000 kardforgatót, prófétája által megüzeni az Úr, hogy tettéért Dávid megfizet: vagy 3 évi éhínséggel, vagy 3 hónapig az ellenség gyötri népét, vagy 3 napig pestis dühöng körükben. Dávid utóbbit „választotta”. Már-már Jeruzsálemet is a pestis veszélyeztette, de Dávid látja, hogy az Úr angyala kardját visszafogja az Isten. Így is 70 000 zsidó esett áldozatul a járványnak. Dávid magába száll. Jeruzsálemben megveszi Ornan földjét árában, 600 aranysékelért, s áldozatot mutat be rajta, oltárt emelve az Úrnak. Azért tette ezt, mert félt felmenni Gibeon magaslatára, ahol a Mózes oltára állt.
Közöm.
Van közöm hozzá, mi az, hogy van. Van nekem egy blogom, mellette egy mutató, mely kérésre megmutatja, hány látogatóm volt az nap, abban a hónapban stb. Van aztán egy google-kereső, amelybe saját nevem idézőjelek közötti beverése után azt mutatja, hogy miféle anyagokkal szerepelek a hálón. Miféle szövegek utalnak sajátomra, miféle képeket fémjelez az internet az én nevemmel. Ezeknek az adatoknak a nézegetése merő hiúság. Mert van abban valami gondviselésszerű, hogy akiknek szükségük van rá, azok rátalálnak anyagaimra, a többieket pedig nem érdekli. Mit foglalkozom én a számokkal?
Azzal szoktam magamat mentegetni, hogy minden előadó látja közönségét, leszámolhatja, hányan aludtak el előadása közben, érzékelheti, hogy csillognak-e a szemek, az ő páratlan fontosságú szövegét hallgatván. Ám az író ember a sötétbe lő. Fogalma sincs, célzás nélküli patronja, lövedéke kiket talál meg, s hogyan hat rájuk: Feldobja vagy menekülésre készteti-e őket az általa keltett nagy „durranás”.