Mickey webnaplója

Tegnap nem mozdultunk ki a lakásból a napos idő ellenére. Ma ezt megtettük. A Római térre beszéltük meg a randevút mi ketten, és Elvi a két gyerkőccel. De ha már. Kezembe fogtam két kötetet a könyvmegállónak, egy csekket a postára befizetés céljából, két levelet, mely a fiataloknak szól, s két receptet, melyet még nem tudtam beváltani. A postán kártyámat mutatom. Az pénzváltási díjat vonz. Visszavettem a plasztikdarabot. Akkor kp lesz. Nem cicózok a díjakkal. Nekem ne vonogassanak le semmiféle linkség alapján semmit. A nő még megkérdezte, hogy akarok-e szerencsekártyát. Nem akartam, és horoszkópot, valamint tenyérjóslást sem. A könyvmegállóba kitett köteteket azonnal elvitte egy pasi, azzal érvelt, hogy ő megbecsüli, a csövesek meg eladnák. Nem vitatkoztam vele. Ha a csövesek eladják, kaját vesznek az árából. Avagy az ő életük semmit se ér?
A patikában hagytam 1800 ft-ot, a csekken befizettem 6500-at.
A CBA előtt összefutottunk T.-val. Ekkor közeledett egy sötétbőrű alacsony nő, mellette a lánya. Máskor is láttam már, lánykájával kéreget. Itt lakhat, ha egyáltalán lakik valahol. Bevándorló volna? Nem tudom. Szótlanul álldogált mellettünk, én meg igyekeztem a többiekhez tartozni, s nem tudomást venni a némaságba burkolódzóról. Nyilván pénzt akart. A fejére volt írva akkor is, ha néma volt, akkor is, ha egy szót se tudott magyarul, akkor is, ha csak nem akart beszélni. Szemei beszédesek voltak. Tudtam, hogy külső zsebemben méltatlanul kevés apró van. Belül talán valamelyikben. De ha elkezdek kotorászni, akkor muszáj valamiféle rendesebb összeggel előrukkolni. Inkább nem keresgéltem. A nő időközben valamerre elsomfordált a hátam mögül. Mikor elindultunk a játszótérre, akkor bukkant fel újból. A pékségbe tartott. Könnyű kitalálni, hogy valaki megszánta, s pénzt adhatott neki, különben nem mert volna az Il fornóba belépni. A lányát így is kint hagyta. Megnyugtatott, hogy nem marad éhen, s sokáig nyugtalanított, hogy nem én voltam az irgalmas szamaritánus. Mit gondolhat rólunk a nyomorban élő, aki azt látja, hogy elfordulunk tőle, hogy nem hiszünk neki, hogy semmibe vesszük. Azon gondolkoztam, hogy fordított esetben mennyire kétségbeejtőnek élném meg ezt a megaláztatást. Ez az én szégyenem. Az meg a maffiózóké, hogy nincs hitelük már a kéregetőknek se. Honnan tudjam, hogy magának kéreget, vagy pedig egy banda szipolyozza és küldi mindnyájunkra?
Ez is igaz.
Az meg különösen, amit egy mára már elhunyt jezsuita emlegetett. Én minden koldusnak adok valamennyi pénzt. Tudom, hogy tízből kilenc álkoldus, de a tizedik csakugyan ínséget szenved. Inkább nézzenek kilencen bolondnak, minthogy az igazi éhezzen.
Talán majd legközelebb...
PS.: Isten a tenyerén hord minket, nekünk a szegények sorsát kell a tenyerünkön hordani.
ez fogalmazódott meg bennem.
Összefoglaló a 2Krón 2-höz. Salamon Tírusz királyát, Hirámot kereste meg azzal, hogy küldje el neki ezermesterét, aki képes volna levezényelni a templom építését. 70 000 szállítót, 80 000 kőfejtőt 3600 felügyelőt rendel az építkezések lebonyolítására. A munkások részére hatalmas mennyiségű gabonát és bort, olajat rendel. Hirámtól megkapja az alkalmas vezetőt. Ő Hurám-Abi. Ért az arany, ezüst, drágakő megmunkáláshoz, tervek készítéséhez és kivitelezéséhez, fa és textilmegmunkáláshoz, munkaszervezéshez egyaránt. A cédrusfa tutajon érkezik Jaffába, onnan szállíttatja fel Salamon Jeruzsálembe. Így készül az Úr temploma, mely Isten égi trónusának földi leképezése, zsámolya. Közöm. Ezer évekkel ezelőtt kiderült, hogy a szomszéd népek vezetői közötti jó kapcsolat a népeknek kölcsönös hasznára van. Ez ma is így van, ahol megvalósul, és mindenhol így volna, ha közös akarattal minden nemzet azt akarná, hogy a föld Isten országává legyen. Az együttműködés prosperitást hozna, a szeretet civilizációját, amelytől jelenleg jó, ha nem kerülünk egyre messzebb.