Mickey webnaplója

Próbálom az ígért Pilinszky-sorokat idehozni. A tegnap a fák lombját alulról fotóztam. Pilinszky egykor olvasott írása ihlette a képeket. Íme:
Pilinszky János: A gyerekkor fái
Ezerszer látott kép. Uzsonnázó család a fűben, s kissé odébb, szinte elfeledve az árnyas liget előterében, magányos gyerekkocsi. Látszatra semmi se történik a tökéletes idillben. Pedig mennyire hogy történik! Méghozzá olyasmi, ami egyedül a világ születéséhez fogható. A gyerekkocsi sátra alól egy néma csecsemő figyel egy néma fát.
Olyan ez a fa, mint egy óriás dajka, első tanító. Minden levele egyforma: csecsemőkorunkban ő oktat minket a világ, a létezés beszédére. És csak egy csecsemő figyelme lehet oly erős, hogy ezt a beszédet meg is értse. Később figyelmünk lankad, s a fák szavait elfelejtjük. De mégse egészen.
Mert mit is „mond” egy fa egy csecsemőnek? Pontosan azt, ami kimondhatatlan. De ez a kimondhatatlan és néma nyelv mégis létezik, sőt minden lehetséges beszéd közül a legerősebb. Arról szól, hogy a világ van. Ez az egyetlen hatalmas szó alkotja egész szótárát. Később a világ arról beszél majd, hogy ami van, miként és milyen formákban létezik. Ez a beszéd már kimondható, tengernyi szóból és végtelen mondatból áll. Ez a világ második nyelve, a felnőttkor beszéde, mely lassan-lassan feledésbe meríti az első, néma beszédet. De amint mondottuk már, mégse egészen. A felnőttkor kimondható, gyakorlati nyelve olykor el-elnémul bennünk, hogy – ha csak pillanatokra is – visszatérjünk az első és paradicsomi eszmélésünk egyetlen néma és hatalmas szavához. Hogy úgy lássuk a világot, ahogy az a teremtő Isten tenyerén fekszik. „Én vagyok, aki vagyok” – mondotta Isten önmagáról. A teremtés legfőbb szava viszont az a mondat, amivel a világ teljes súlyával teremtőjére támaszkodik, valami ehhez, a föntebbi mondathoz hasonló lehetne: „A világ az, ami van”.
A gyerekkor fái, akár a paradicsoméi, ettől a mondattól beszédesek s némák.
                                                                                                                   (Új Ember, 1974. augusztus 11.)
A másik témám a szerda esti beszélgetés megidézése vázlatosan: Az antropológus Lázár Imre témáit feszegetem. Az intrauterin életben az emberi sors sok vonatkozása alakul. A szülés – fájdalom – az orvos érdeme. Ő vezeti le mesterséges környezetben. A gátmetszés megelőzi magát a szülést, ha ugyan nem császárral jön világra a gyerek. (Elgondolkoztam már azon, hogy nincs érdemben születésnap, ha azt veszem: számítás szerint egy adott napon kellene a csecsemőnek a világra jönnie, ám az orvos előrehozza a dátumot, mert szabadságra megy. Az anyát befektetik, az orvos ügyel, ezért nem vállalkozhat császárra csak másnap, amikor technikai akadály merül fel. Nincs steril műtő, tehát még egy nappal csúszik a beavatkozás. Így nem is születésnap, hanem a kórháznak alkalmas nap, az orvos ráérésének a napja, amikor a gyerek a világra jön.)
Kötődés. Ha elszakítják a csecsemőt szülőanyjától, nehezen feldolgozható frusztráltságba keveredik. Szerencséjük van a megtérőknek, mert az istenhit oldja a személyhez kötődés korábbi ellehetetlenülését vagy sérülését – mondja az antropológus. „Nagy arc” – ahogy mostanság értékelik. Alighanem érdemes volna könyveit megemészteni. Lázárnak igaza van. „A Krisztus a koldusig lehajol” – hangzik a spirituálé szövege. A legfontosabb dolgunk nekünk is a lehajolás. Jézus tanítványai lábmosásakor elég mélyre hajolt. Mindig oda jutok magam is: Csak akkor tudok valakit emelni, ha „lemegyek a szintjére. Onnan tudom húzni, emelni.” Mennyire igaz ez a kicsi gyerekekkel kapcsolatban.
Összefoglaló az Eszt 2-höz. Vasti helyett új asszonyra vágyik Xerxész. A szép szüzeket begyűjtik az országban, de mind közül a Mardokeus gyámsága alatt élő unokahúg, a zsidó Eszter nyeri meg tetszését. A nőket két házban tartják. Az első a várományosoké, akik még nem találkoztak a királlyal. A másik az ágyasoké, (mellékfeleségeké), akik egy éjszakát már a királlyal töltötték. A király koronát tesz Eszter fejére, s lakomát rendez tiszteletére. E. titkolja zsidó mivoltát. Mardokeus lebuktatja a király ellen összeesküvést szervezni kívánó eunuchokat, akiket felakasztanak. Közöm. Gondolná-e az ember, hogy évezredekre megy vissza az a mai szemtelen kitétel, hogy megveszlek kilóra. Persze Achavéros (Xerxész) hatalmánál fogva tett teljesen önkényes lépéseket. A despotizmus se mai tehát. A két hárem léte szintén a hatalom következménye. Kell az állandó kéj, de kell a fiú utód is, különösen harcgőzös időkben.