Siettünk a patikában negyedéves muníciónk megvásárlásával, mert délelőttre Levit vártuk. Időben hazaérkeztünk. Én a tablettákat boncoltam, minden feleslegeset lehámozva róluk, Tücsi lement a csengetésre, s felhozta Levit. A három és félévessel kivonultak az erkélyre, és megbeszélték, hogy lemegyek Leventével a rétre focizni. Felcsatoltam az órámat és kikötöttem, hogy egyórás mérkőzés lesz.
Kb. 3 perces lett.
Levente, aki igen ügyesen passzolgat, elunta a labda gyötrését, és megkért, hogy menjünk fel a Hármashatár-hegyre. Mondom neki, ha sietünk, estére odaérünk az aljához. Inkább nézzük meg a töltés építkezését. Leballagtunk az Aranyhegyi-patakhoz. Jó magas benne a víz. Levi hozott egy botot, beledobás céljából. Háromszor indultunk le a marton, mire sikerült vizet fognia a botnak. Azt kísértük egy darabon, majd vissza a töltésre. – Megnézzük, a nagymamát – javasoltam. – Megnézzük a Dunát, javasolta Levi, és neki lett igaza. Nem sokkal később felkéredzkedett a nyakamba. – Én még bírom – gondoltam. Lementünk az áradó folyóhoz. Levi csalódott, mert a lankás-sóderos föveny víz alá került. Azért lement volna, de visszafogtam, mondván, hogy még nem tudsz úszni. Így visszakapaszkodtunk a patak mellé. Ekkor azt javasolta: – Menjünk át a kishídon! A közepén leálltam körbenézni. – Furcsa innen a patakot látni – mondta meggyőződéssel kis edzőtársam. – Persze, mert kilátón ülsz – vetem közbe. – Én vagyok a kilátó – mondja Levi. – Mindketten kilátók vagyunk – feleselek tovább. Én azért, mert a kilátó az a magas valami, amire lépcsőn szoktak felmenni, te meg az a kilátó ember vagy, aki felérkezett a kilátóba. Érted?
Még megnéztük a sárga Atlasz nevű markolót (már szépen mondja, nem kakkogó), amely méltóságteljes lassúsággal haladt az elkészült sínpályán. Gondolom, Újpestről startolt, és az új aquincumi vonatmegálló építését célozta meg.
Majd tényleg hazafelé vettük az irányt. Látványos páros lehettünk. Levente a nyakamban, labda a kardigánomba zipzárazva. Legalábbis úgy festhettem, mint egy 9. hónapos ikerterhes asszony (na jó, férfi). Még megszagoltuk a bodzavirágot, még meg a rózsafát, majd hazatértünk a szokásos flaszterjárdán. Nem tartott az egész egy óra hosszat, de hát nekem egyelőre hosszabb lábaim vannak, mint Levinek.
– Kidőltem – idéztem Levi szóhasználatát. Hiába, „irodista”-ként edzettem magamat egészen nyugdíjazásomig, s bőven azután is. Most is az íróasztalnál ülök, és bűvölöm a billentyűzetet. Hátha nem ütök mellé.
Összefoglaló az 1Mak 14-hez. Demetriusz támadja Médiát, a perzsa Arszakesz elfogatja és fogságba veti. Simon országa háborítatlan körülmények között fejlődik. Simon megszerzi Joppét, megerősíti Jeruzsálemet, kiváltja a foglyokat, elfoglalja Gezert, Bet-Curt. Békét teremt, kerüli őt az ellenség, felújítja a templomot, új szerződést köt Rómával és Spártával. Mindkét fél levélbe foglalja elismerő szavait. Simon lesz a zsidók fejedelme és főpapja, főparancsnoka. Közöm.  Simon jóvoltából béke uralkodik az országban. Politikai béke. Két háború közötti nyugalom. Római béke. (Si vis pacem, para bellum. [Vegetius]) Ha békét akarsz, háborúzz. Fordított a helyzet a cicerói megállapításhoz képest: (Inter arma silent Musae.) Itt múzsák között kussolnak a csaták.
Sokféle béke van.
El egészen Krisztus békéjéig. „Nem olyan békét adok nektek, mint a világ békéje” – mondja. „Az én békémet adom nektek.” Ez pedig a tiszta lelkiismeret békéje, a szív békéje, a tisztalelkűség békéje, az ártatlanság békéje, a mások iránti bizalom békéje, az igazságosság békéje. Érezzük a különbséget?